driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.10.10. 23:25 Leslie_

Másnap

 Egyrészt mert a tegnapi után van, másrészt mert buli volt, több lépcsőben. Először is szeretném megköszönni minden tagunknak és barátunknak, aki velünk tudott tartani tegnap este. Langmár Peti és Tündi jóvoltából Orsi szülinapját (sok boldogat még) ünnepeltük meg kicsit késve. Levota Andi főzött egy szokásosan isteni paprikáskrumplit, majd a csepeli nonstop gumiszerviz előtt összegyűlt csapat átvonult a Szabadkikötő sporttelepére, méghozzá tekézni. A bowling eredetije, de még kezelhető súlyú golyókkal bizony kedvezett is a női szakasznak, többször is elvertek minket pasikat, de úgy, ahogy kell. Tündi és Peti elég jó átlaggal dobáltak, mi inkább csak rontani tudtuk ezt, amíg rá nem éreztünk a technikára.

Tündi csapata:

Orsi, Kriszta, Adrienn, Niki, Betti, Mariann 

Petié:

Attis, Jatis, Frezó, Dondrift, Z0tya, Leslie, Tomi, Dani  

(aki kimaradt, jövök neki egy sörrel)

Orsi még egy cuki driftautós tortát is kapott, amit rendesen szétszabdalva elpusztítottunk. 11 után kezdett oszlani a csapat és bevallom fárasztó is ez a sport, de volt még bennünk annyi szusz, hogy páran egy szórakozóhelyen folytassuk önmagunk "kínzását". 

Én nagyon jól éreztem magam és külön köszönöm Jatisnak a fuvart, valamint az épp szülinapos Vikidee-nek, hogy ha csak pár órára is, de beugrott és velünk volt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: általános


2009.10.08. 21:39 Leslie_

Szépen... lassan...

 ... de haladunk. Nem sokat tudok tenni, de amire épp van idő és pénz, az csak megvalósulgat. Ez épp a hátsó traktus, amit tovább szeletelgetek és a Scorpio futóműve miatt rugótornyokra is szükségem lesz. Tehát gyártok rugótornyokat, valamint bukócsövet szerkesztek. Mert valami össze is kell tartsa az én kis tákolmányomat, ha már a lemezek rozsdává és köddé váltak.

1 komment

Címkék: általános escort driftspec escort bukócső


2009.10.07. 09:06 Leslie_

KOE - Serres - Katana team video

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny bmw nissan niki sapphire cosworth drift általános


2009.10.06. 21:55 Leslie_

God Save The Queen - Alberts Art Work

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny bmw niki king of europe drift általános


2009.10.05. 22:08 Leslie_

dorifto.cz - csehek sedertetnek.

 Sokat nem lehet megtudni a weboldalukról, mert nem találtam angol verziót, de a videók beszédesebbek. Nézzük hát mire kell számítsunk, ha összeakadunk velük.

 

Czech Drift Series - Round 3 from chosecz (dorifto.cz) on Vimeo.

Czech Drift Series - Round 4 in Prague from chosecz (dorifto.cz) on Vimeo.

Czech Drift Series - Round 5 from chosecz (dorifto.cz) on Vimeo.

Czech Drift Series - Round 6 from chosecz (dorifto.cz) on Vimeo.

Czech Drift Series - Round 7 (Finals) from chosecz (dorifto.cz) on Vimeo.

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny europe drift általános


2009.10.04. 19:29 Leslie_

CAG - Tóth Zoli leleplez!

 Örömmel foglalkozunk hazánk driftereivel, barátainkkal és ellenfeleinkkel is. Tóth Zoli komoly lépést tett egy új autó megvételével, ehhez már csak tehetségét kell hozzáadjuk és már foglalhatjuk is neki a helyet a jövő évad élmezőnyébe. A Carsandgirls cikke megismerteti velünk a "félelmet", ami most fekete:

 

Tóth Zoli új autója - Behajózott a japán harcos 
Drift - (2009.10.04)

Csak egy igazán szűk kör tudott arról, hogy Tóth Zoli lecseréli a Corollát, és a 2010-es évnek egy nagyon precízen megépített 1992-es Nissan Silvia S13-mal vág neki. Mi most lerántjuk a leplet...



 

 

Amikor megpillantottuk az autót, ahogy ott pihent a Corolla mellett, nemes egyszerűséggel leesett az állam. Zoli és a jelenlévők is őszintén elismerték, hogy a Silvia nem a legszebb autója a Nissan gyárnak, ám Zoli autóját japán mesterek kezei gyönyörűre faragták. Először arra gondoltam, hogy az autóhoz adott több száz oldalas műszaki leírást átböngészem, és annak alapján összedobok egy cikket. Azonban az első oldalak után meggondoltam magam, hiszen így kezdődött: "1. Nyisd ki a vezetőülés melletti ajtót. 2. Nem, nem, a vezetőülés a másik oldalon van..." :)  Épp ezért mindenki jobban jár, ha Zoli mesél új szerelméről:

 

 

CAG: Miért váltottál?

 

Tóth Zoli: Két versenyen indultam 2009-ben a Corollával, és be kellett látnom, hogy a profi ligában, ebben a megerősödött mezőnyben az én autóm már kevés. Realizáltam, hogy a középmezőnybe tudok ezzel az autóval csak bekerülni, de én szerettem volna onnan folytatni, ahol tavaly abbahagytam.

 

 

CAG: Miért épp egy Nissan Silvia mellett döntöttél?

 

Tóth Zoli: Különleges autót szerettem volna, és a japán Nissan Silvia mindig is az álmom volt. Az autóvásárlásnak úgy álltam neki, hogy a leendő autómba különleges motort is szeretnék. A Nissan Skyline GTR RB26-s motor volt az egyik álmom a Toyota Supra biturbós motorja mellett, és szerencsére pont sikerült egy olyan autót találnom, aminél az álommotor és az álomkarosszéria együtt van.

 

 

 

CAG: Milyen a motor és a karosszéria?

 

Tóth Zoli: Egy Nissan Skyline GTR motorja és hajtáslánca került az autóba, ami gyárilag is tudja már a 280-320 lóerőt. Ez van "enyhén" tuningolva még. Jelenlegi teljesítménye turbónyomástól függ, ami 380-450 lóerő között mozog. A teljes karosszéria műanyag, egy teljes wide body kit van az autón. Csak a két oldalajtó van fémből, minden más műanyag.

 

 

CAG: Úgy hallottam van egy-két érdekesség az autóban...

 

Tóth Zoli: A japán streetlegal-, illetve initial-feeling érződik az autón. A japánoknál szokás, hogy csak a vezetőülésbe helyeznek el teljes értékű versenyülést, a másik általában valamilyen sportautóból kiszerelt gyári sportülés. Ez az enyémben is így van. Illetve az Initial D Mangából ismert kávés történet miatt (úgy lefűzik, hogy nem lötyög ki a kávé...) a pohártartó elmaradhatatlan tartozéka egy japánból érkezett driftautónak.

 

 

CAG: A motortérben is találunk érdekes dolgokat. :)

 

Tóth Zoli: Van benne egy légbuborék-mentesítő, ami összegyűjti a magas fordulaton képződő buborékokat a vízből, így jobb lesz a hűtés. Van benne még egy főféktengely-kitámasztó berendezés is. A fémhálós fékcsövektől nagyon kemény lesz a fékhatás, nagyon kemény lesz a fékpedál. Enélkül a berendezés nélkül el tudna mozogni a főfékhenger, amikor izomból nyomod a pedált.

 

 

 

CAG: Gondolom teljesen más vezetési technikát igényel a két autó...

 

Tóth Zoli: A Corollát tömegből, lendületből, rugdosva kellett vezetni, ezt az autót gázzal kell. Nekem is furcsa, mert brutális az ereje. A 18"-as, 245-ös gumikat úgy forgatja padlógázon, mintha jégen mennék. Olyan 3000-3500-ig tudja azt, amit az "M"-es BMW motorok, onnan felépül a turbónyomás és elszabadul a pokol. Elképesztő ereje van.

 

 

CAG: Mikor próbálod ki pályán?

 

Tóth Zoli: Jövő héten leszervizeljük, majd utána következhet egy zártpályás teszt. Nem tudom még, hogy privát vagy szövetségi edzésre viszem majd le, az is lehet, hogy megyünk pár kört az Euroringen.

 

 

Miután eljöttünk Zoliéktól, mégis csak kipróbálták a japán harcost. Erről Zoli így számolt be este:

 

"Barátom rábeszélt, hogy ugyan menjünk már ki egy komolyabb körre, mivel minden nyomás/hőfök érték rendben, nem tudunk úgysem kárt tenni a kocsiban ezalatt a néhány km alatt. Hát nem akarom elhinni... Negyedikben (!!) is 4000 felett ugyanazt csinálja mint másodikban. Ahogy felépül a töltőnyomás, azonnal elkezdi csavarni a hátulját, az 5. fokozat az egyetlen, amiben tapadást lehet levinni, hihetetlen. Pár km után elkezdtem padlózni és ráérezgetni az ellenkormányzásra, nagyon bitang, csak azt kell megszokni, hogy itt minden sokkal, de sokkal nagyobb sebesség mellett történik. Egyszóval: VADÁLLAT!"

 

 

 

 

Most pedig a végén következzenek a száraz, de annál érdekesebb műszaki adatok:

 

 

ENGINE:


RB26DETT Engine (Skyline GT-R)
3 Layer Radiator
Greddy Silicone Rad Pipes
Greddy vacuum hoses 
Painted Engine Covers
Greddy Trust Air Filters
Cusco Front Strut Brace (RSR Base)
Greddy Trust Oil Cap
Coolant Swirl Pot
Aftermarket Engine Mounts
Earthing kit
Greddy Trust Oilcooler
Front Mounted Intercooler & Piping
HKS Adjustable Cam Slide Pulley
HKS 264 camshafts
HKS metal layer head gasket
Nismo N1 Turbos 
Nismo bearings
Nismo Fuel Pump
Aftermarket Front Pipe
Custom Exhaust (No Cat)

 

 

SUSPENSION / BRAKES / WHEELS / DRIVE

 

Cashiew Front Coilovers 10k
Bilstein Rear Coilovers 8k
Front & Rear Stain Mesh Brake Lines
18″ SSR Strusse Alloys (Front 18×9.5 + 22, Rear 18x 10J + 6)
OS Giken Twin Plate Clutch
Skyline R33 transmission
Cusco Front Stabilser
Cusco Front Tension Rod
5 Stud Hubs
Cusco wheel spacers
Cusco Rear Upper Arms
Skyline R33 Type M Calipers F/R
Hicas Cancel Rod
Cusco LSD
4.300 R&P gearset
Master Brake Cylinder Stopper

 


BODY / EXTERIOR

 

Acrylic Glass (All Except front Screen)
FRP Bonnet (Dmax, Cut for Engine)
FRP Trunk
Nismo GTR Trunk Spoiler
Wide FRP Front Vented Fenders
Rear FRP Overfenders
Vertex style Front Aero Bumper
Vertex style Rear Aero Bumper
Vertex style Side Skirts
Aftermarket Rront Lenses
Aftermarket Rear Lenses

 

 

INTERIOR

 

Impul Racing ECU
HKS EVC3 Boost Controller
Cusco Roll Cage (7 Point)
Battery relocated to boot
Sparco REV Full Bucket Drivers seat
R33 Passenger Seat
Sabelt 4 Point Harness
Top Secret Engine Start Button
Greddy Trust Shift Knob
Drift use Handbrake Button
Rear Strut Brace
Razo Pedals
Defi Tacho (In Dash)
Shift Change Light
Omori Water Temp Gauge
Omori Oil Temp Gauge
Omori Oil pressure Gauge
Momo Steering Wheel

 

 

 

írta: RiKA CarsAndGirls.hu (2009)

 

 

 

 

Kapcsolódó galériák
Nissan Silvia S13 - Black Out

 

Szólj hozzá!


2009.10.03. 20:01 Leslie_

TéZé-Técé-Hacsi-Teszt

Szólj hozzá!

Címkék: video általános


2009.10.03. 10:04 Leslie_

Nyílt levél - avagy akarjunk-e Fordot?

 Minap kaptunk egy szimpla kérdést, amire bonyolult és eléggé "közérdekü" a válasz.

Sziasztok!

Kérném a segítségeteket!Mégpedig abban hogy szeretnék egy 3 ajtós sierrát építeni driftre magamnak,és szeretném megnézni a ti autóitokat és beszélgetni róla hogy az első lépéseket megtehessem!:-) Segítségeteket előre is köszönöm!

 

Szia!

Megtiszteltetés, hogy hozzánk fordulsz, köszönjük a bizalmat. Gondolom ha ennyire tájékozott vagy, biztosan nem kerülte el a figyelmedet az MDSZ amatőr bajnokának autója sem :) Pedig az a Sierra nálunk igencsak "EVO1". Azóta több fejlesztést is megcsináltunk, így az újabb autóknál még több lehetőség van, főleg az első futóműben és kormányzásban.

Az első amit ajánlhatunk, az egy Ford Scorpio megvásárlása. A motorból kifolyólag lehetőség szerint egy 95 előtti Cosworth típus (BOA). Ezzel több legyet üthetsz egy csapásra, használható a teljes első és hátsó futóműve, a komplett fékrendszere, gólyalábai és legfőképpen a motorja a vezérlőegységgel együtt. Ez a 200 lóerő körülbelül a belépő a drift világába, bármit fejleszteni ez alatt kidobott pénz. Térjünk vissza a futóműre. A fékrendszer adott, 4 hűtött féktárcsa, elől 279mm, hátul 273mm, a hidraulikus kézifék tökéletes párja. Az angol rallydesign cégtől rendelt coil-over szetteket megrendelve az első lengéscsillapítók kökemények és állíthatóak lesznek, de excenteres toronycsapágyakat is használunk. A lengőkarokba főleg PolyRace piros versenyszilenteket teszünk, a stabilizátor a Sierra Cosworth-énál is vastagabb, 29mm. Hátul több irány is van, Z0tya és KarCsiga kocsijában kit-car lengéscsillapítókat, más autókban Ford Transit hátsó lengéscsillapítókat használunk, rugóstaggá alakítva.

A Cosworth futóművel ugyan kapunk gyári viszkós önzáró (LSD-sperr) differenciált, ez azonban sportolásra alkalmatlan. A végáttételt rövidebbre szoktuk cserélni, 3.92 vagy elterjedtebb a 4.27, ezeket Scorpiokban találhatjuk, előbbit főleg 2.4V6-ban, a rövidebbet pedig az "alulmotorizált" 95 utáni kombikban. A 95 utáni széria első futóműve teljesen más, így azokat nem is szoktuk megvenni alkatrészek miatt, de a 24v motorjuk (BOB) elterjedtebb az átépítésekben. A difiket vagy lehegesztjük, ami szinte ingyen van és egész jól használható, vagy gyártathatunk a kisvárdai Szeles gépműhelyben versenydifit, ami majd 200ezres árával nem hódított nagy teret nálunk, pedi nagyon jó. A futómű kerékosztása ugyan megváltozik 4x108-ról 5x112-re de az idősebb audik és főleg mercedesek miatt sok nagyméretű és olcsóbb felnit találhatunk, ami a mi céljainknak megfelelőbb.

A hátsó futóművek agyai hézagolhatóak, emiatt az ültetéssel sem romlik el a futóműgeometria, egy jobb futóműves szakember tökéletessé teheti. Cosworth esetén a hátsó lengőkarok nem szilentesek, hanem gumiágyban nyugvó G szemek vannak benne, ha ezek nincsenek megkopva, ki sem szabad őket cserélni de természetesen ide is van poliurethan szett. Kormányszöget a csonkállványon tudunk növelni, de simán fúrással, mert van húsa az anyagnak, Fordoknál nem kell hegesztgetni. A kormányösszekötőket megtoldjuk, majd a végeire gömbfej helyett G szemeket alkalmazunk, hisz a csonkállványban ugye nem kúpos a készített furat.

A Fordok motortere igenycsak széles, így a nyúlványok is, amik közel vannak a megnövelt kormányszög miatt jócskán beforduló kerekekhez. Ezen újabban már nem "pogácsákkal" segítünk, hanem utólagos gömbfejekkel távolabb visszük a forgáspontot. Sierra Cosworth esetén golf, Scorpio (cosworth) és egyéb futóművek esetén F astra gömbfejét alkalmazunk átalakított lengőkarokkal. Ezekkel nő a terpesztésünk is, de ez driftben egyrészt hasznos, másrészt az állítható toronnyal vissza is nyerhetünk belőle. Megfelelő ET számú felnikkel így 50fok feletti kormányszöget is elérhetünk a gyári kormányművel, amibe mindössze egy apró hézagolást teszünk. A gyári szervós kormánymű össz fordulata így is mindössze 2.7 végállástól végállásig.

Terveink között szerepel az elektromos szervó használata, ezt a kormányoszlopra építve megspórolhatunk helyet a motortérben, vagy másik verzióként hazsnálhatunk gyári nem szervós kormányművet (4 fordulat) felezővel (2 fordulat) ennek nagyjábóli 100ezer forintos költsége azonban nehezen vetekszik a gyári szervóssal, ami kézenközön 10.000Ft-os nagyságrendben van, illetve komplett futómű vásárlásánál ingyen. Fordokról van szó, amik gyárilag szinte alkalmatlanok a driftre, azonban márkaszeretetünk, külföldi példák és a kihívás mind arra ösztönöztek, hogy saját fejlesztéseinkkel javítsuk őket és tudtuk, hogy előbb-utóbb az eredmények is elkezdenek jönni. Szerencsére ez volt a nehezebb feladat, motorikus téren határt csak a zsebünk szabhat. A 24 szepeles V6-os, mint belépő, könnyen elérhető és finanszírozható, de mind szívó, mind feltöltött motorokkal "ellát" minket az anyacég, Zetec-Duratec turbok, V8-as Mustang motorok illetve a méltán ismert Cosworth Turbo motorcsalád is adott.

Egyéb kérdés?:)


 

6 komment

Címkék: általános sierra sapphire cosworth cosworth yb


2009.10.02. 08:08 Leslie_

CAG - KOE Niki és Astar szemével...

 

Homokos tengerpart helyett gumifüst, hűsítő tenger helyett kellemes borzongás, tzatziki helyett adrenalin... De így szép az élet a görögöknél, főleg ha minden a driftről szól. :)


 

 

 

 

A KOE görögországi futamáról nem csak versenyzői, hanem videós szemmel is kaptok véleményt. Tehát kiderül mit látott Szántó Niki a volán mögül és mitAstar a kamera mögül. :)

 

Szántó Niki mint egyetlen női magyar drifter keményen állta a sarat. De erről meséljen inkább ő...

 

 

 

CAG: Milyen eredménnyel sikerült a görögországi futamot zárni?

 

Szántó Niki "NeroM3": Sajnos az autóm gyengének bizonyult ezen a pályán, így nem sikerült bejutnom a 16-ba.

 

 

CAG: Hanyadikként végeztél az összesítésben?

 

Szántó Niki "NeroM3": Az éves összetettben 5. helyen végeztem, aminek nagyon örülünk, mivel az idei évre ezt a célt tűztük ki!

 

 

CAG: Melyik volt a legemlékezetesebb mozzanata a versenynek?

 

Szántó Niki "NeroM3": Számunkra az egész hétvége elég izgalmasan indult. Már az edzésen technikai problémával küzdöttünk! Még két kört sem tettem meg, mikor a négy tőcsavaromból három eltört a bal hátsó kerékben. Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy már a driftet befejezve gurultunk a pályán, és nem 120-nál történt mindez.

 

 

CAG: Érződött a versenyen is a görög vendégszeretet?

 

Szántó Niki "NeroM3": Nagyon lelkes közönség volt! Rengetegen látogattak ki a versenyre! Görögországban sokkal ismertebb és felkapottabb sport a drift mint itthon.

 

 

CAG: Jövőre is láthatunk majd a KOE futamain?

 

Szántó Niki "NeroM3": Meglátjuk mi lesz jövőre. Mindenesetre az új autóm elkészül a következő évadra, és szeretnénk több pályán is kipróbálni!

 

 


 

 

Niki után pedig következzen az XProvid csapatának, Astarnak rövid, de annál keményebb élménybeszámolója:

 

 

 

"Igazi brutál pálya, átlag 400 lovas autókkal. Volt 3.8 M5 turbó 700 LE. :) Volt jópár Rb25motoros S14,S13  volt elvileg SR20 E30 is. Meg egy olyan MK2 amitől még én is le***tam a bokám. Csőváz, tolós váltó, egyedi lengőkarok, hihetetlen szélesítés. Csak elromlott a váltója és nem ment. Meg volt egy C20XE (opel 2.0 16V) turbó motoros régi Ascona. Az besz*rás erő, besz*rás hang. És ügyes pilóta. Volt egy nitrós hacsi is, ami negyedikbe nyomogatta a gombot az utolsó kanyar környékén.

 

 

Olyan tempós volt a pálya, hogy még Ádámnak is eleinte feladta a leckét. A helyiek nagyon érezték a dolgot. Sajnos Nikinek el volt gyengülve az autója kb 200 lóra. Ide meg inkább a 400 kellett volna. Ezért nem tudta rendesen odatenni magát. A gumival próbáltak hozni az autó "erején", de nem ment.

 

Ez nem nyomatékparadicsom volt, hanem lóerőparadicsom."

 

 

 

A fotókért köszönet Szántó Nikinek!! Még több fotó hamarosan. :)

 

 

 


írta: RiKA CarsAndGirls.hu (2009)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: verseny bmw niki king of europe drift általános


2009.10.01. 07:58 Leslie_

KOE Round5 Serres - Video by Ketner

 Az első komolyabb videós beszámoló a King of Europe görögországbeli zárófutamáról, részleteket ugyan nem tudunk meg belőle, de jól szemlélteti, amiről Niki "panaszkodott" az edzésnap után. A pálya nagy, a tempó nagy és az ellenfelek nagyon erősek. A betegeskedő M3 itt igazán elfogyott pedig látszik a videón, hogy meg is lehetett volna jobban csinálni, nem esett-kelt a magyar lány. Máriapócs óta nincs rendben a kis színváltós e30 és olybá tűnik, nem sikerült megjavítani azóta sem. Bár nem sikerült olyan fényesre a zárófutam és a végelszámolásnál is visszacsúszott Niki az 5-ik helyre, az egyre erősödő mezőnyben ez is szép eredmény, nincs ok a keserűségre.

 

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny bmw nissan niki sapphire cosworth s14 king of europe drift általános


2009.09.29. 14:34 Leslie_

CAG - A zárófutam dobogósai

 Az OB zárófutama a dobogósok szemével 
Drift - (2009.09.28)

Természetesen ez a hétvége sem múlhatott el interjúk nélkül. Agyaltam azon, hogy most békén hagyom a fiúkat, de miután többen is megfürdettek pezsgőben, már nem volt kérdéses a dolog. A diktafon a fegyverem. :)



                                               Ebből kaptam én is :)

 

 

Legelőször a profi liga legjobbjaival kezdtem. Ezen a hétvégén a dobogó legfelső fokára Mészáros Zsolti "Zsozsi" állhatott fel, aki fel és alá járkált a depóban fülén két telefonnal és beleordította a nagyvilágba, hogy nyert. :)

 

 

 

CAG: Nem volt fura, hogy épp Szekivel kellett megküzdened?

 

Mészáros Zsolti: Ez igazi örömautózás volt. Két nagyon jó barát, két nagyon jó autó... Megbeszéltük, hogy mindegy ki nyer, mindennek örülünk.

 

 

CAG: Neked azért nem volt annyira mindegy...

 

Mészáros Zsolti: Ez igaz, de mégis azt mondtam, hogy ha felállok a dobogó első vagy második helyére, az már nekem jó.

 

 

CAG: Az autóval nem volt semmi baj?

 

Mészáros Zsolti: Az elején volt egy kis malőr, a reggeli edzés során volt egy kis koccanás, de jött Szekeres Feri és segített. Külön köszönöm még a munkát segítőmnek, Próbáld Balázsnak, mert nélküle ez nem jöhetett volna létre.

 

 


 

 

Második ezen a hétvégén Zsozsi egyik legjobb barátja, Szekeres Peti lett, aki keményen megszorongatta cimboráját a döntőben.

 

 

 

CAG: Milyen volt a döntőben Zsozsi ellen menni?

 

Szekeres Peti: Nagyon jó volt vele menni. Szerintem ugyanazon a szinten vagyunk, az autónk is ugyanolyan, a gumi is teljesen egyforma, ő is ügyes, én is az lehetek még... :)

 

 

CAG: Min múlott az első helyed?

 

Szekeres Peti: Hibáztam egy picit. Nagyon ráautóztam, majd nyomtam egy "ballábféket", a harmadik kanyarban leestem az ívről és utána már nem bírtam behozni.

 

 

CAG: Tudtad őt igazi ellenfélként kezelni?

 

Szekeres Peti: Megbeszéltük az elején, hogy ugyanakkora eséllyel indulunk, hiszen az autónk és a képességeink is hasonlóak. Ő így negyedik lett a bajnokságban, én pedig hetedik.

 

 


 

 

Harmadik helyen Szöllősi Tibor "Tibisz" végzett, aki igazi magaslati levegőre vágyott, de azért az alsó foktól sem keseredett el...

 

 

 

CAG: Számítottál erre az eredményre?

 

Szöllősi Tibor "Tibisz": Nem, nem erre számítottam, első akartam lenni.

 

 

CAG: Min múlott?

 

Szöllősi Tibor "Tibisz": Azt hittem, hogy Mészáros Zsolti gyorsabb, és nagyon ráestem. Ekkor ő lendületből hamarabb eltávolodott, nekem nagyon lecsökkent a sebességem és nyomatékból ilyenkor lassabban tudok kigyorsítani.

 

 

CAG: Ezen a pályán is számít annyira az autók közötti erőkülönbség?

 

Szöllősi Tibor "Tibisz": Szerintem minden pályán számít.

 

 

CAG: Több versenyző is azt mondta, hogy ha az elején nem tapad rá az előtte haladóra, akkor utána már nem hozza be...

 

Szöllősi Tibor "Tibisz": Ez így van. De ha nagyon ráesel, az se jó, mint ahogy az az én példámból látszik.

 

 

CAG: Mit szólsz Levota Sanyi mai eredményéhez?

 

Szöllősi Tibor "Tibisz": Ma megérdemelten mögöttem végzett, de a bajnokságban sajnos előttem. De lesz ez majd másképp is...

 

 

 


 

 

A másodosztály első helyezettje egyben az idei bajnok is lett. Zentai Sanyi szinte a "semmiből" tűnt fel idén és versenyről-versenyre egyre jobb formát hozott.

 

 

 

CAG: Hitted volna év elején, hogy bajnok leszel?

 

Zentai Sanyi: Eszembe se jutott. Hobbi szinten kezdtük el a ralicross után, de én is meglepődtem, hogy nem megy annyira rosszul.

 

 

CAG: A ralicrossos múlt sokat segít?

 

Zentai Sanyi: Igen, nagy segítség, hiszen 4-5 éven keresztül versenyeztem folyamatosan és az alapok hasonlóak. Mindkettőnek az a titka, hogy menni kell. :)  Attila kezdett el driftelni, én pedig megpróbáltam lebeszélni róla. Később kölcsönkértem pár körre az autóját, majd szóltam, hogy nekem is kell gyorsan egy. :)

 

 

CAG: Mit szóltál Énekes Árpihoz?

 

Zentai Sanyi: Komoly ellenfél nagyon. Az edzésen és a kvalifikációnál figyeltem, hogy milyen szépen, pontosan megy, nagy füsttel és nagy tempóval. Most annyi előnyöm volt csak, hogy talán a ralicrossos múltnak köszönhetően jobban bírtam a nyomást.

 

 


 

 

Második helyezett Énekes Árpi lett, aki egy hosszabb "pihenő" után finoman jelezte mindenkinek, hogy lehet felkötni az alsóneműt jövőre...

 

 

 

CAG: Meg lehetett volna ma az első hely szerinted?

 

Énekes Árpi: Simán szerintem. Tudtam, hogy Zentai Sanyi nagyon precíz, így túl közel akartam menni az érintési pontokhoz. Sajnos túl hosszú a kötény, és szinte 1-1 centiken múlott csak minden. Ha nem is győzhettem volna, de egy visszahívást könnyedén kisajtolhattam volna.

 

 

CAG: Úgy tűnik a technika összeállt...

 

Énekes Árpi: Igen, elmúltak a korábbi gondok. Igaz, néha nincs töltés, de ezt meggyógyítjuk hamar.

 

 

CAG: Lesz átalakítás az autón télen?

 

Énekes Árpi: Igen, szétszedjük teljesen és újra összerakjuk. Teljesen új dizájnt kap, de a többi legyen meglepetés.

 

 


 

 

A dobogó harmadik fokára egy másik régen látott arc állhatott fel, az én egyik nagy kedvencem, Almási Zotya...

 

 

 

CAG: Hosszú szünet után megmutattad mindenkinek, hogy neked itt a helyed.

 

Almási Zotya: Próbáltam. :)

 

 

CAG: Sanyival most sikerült bebizonyítanotok, hogy a Fordoknak is itt a helyük...

 

Almási Zotya: A Fordoknak eddig is itt volt a helyük, csak nem tudták az emberkék. :)

 

 

CAG: Semmi baj nem volt a kocsival?

 

Almási Zotya: Nem, még bejáratós, épp ezért csak finoman mentem vele.

 

 

CAG: Jövőre a profi ligában láthatunk?

 

Almási Zotya: Igen, szeretném. :)

 

 


Emelem kalapom mindenki előtt! És ne feledjétek, hogy a kicsi diktafonom jövőre is mindent rögzít... Ez nem fenyegetés - ígéret. :))

 

 

 

írta: RiKA CarsAndGirls.hu (2009)

 

 

3 komment

Címkék: verseny bmw driftspec escort cosworth zentai drift általános


2009.09.29. 08:28 Leslie_

CAG - Az utolsó durranás

 Az utolsó durranás - sokaknak tényleg az volt 
Drift - (2009.09.27)

Véget ért a mese mára, a móka idénre, a gumifüstös drift bolt lehúzta a redőnyt. A fiúk azonban úgy gondolták, hogy igazán emlékezetessé teszik az utolsó versenyt, hogy így még inkább szenvedjek a hosszú tél alatt...


 

                                              Uh, hogy mi van itt ma?!?

 

tököli pálya kegyetlenül tempósra sikeredett. Eszement sebeséggel estek be a fiúk az első kanyarba. Tény, hogy mindenki élvezte ezt a nyolcast formáló pályát, de sajnos az is tény, hogy sokan talán még nem értek meg ehhez. A 100 km/h körüli beesési sebesség sűrűn szedte áldozatait, meglepő módon a profi drifterek körében. Előbb Lecsó és Csergő Józsi, nem sokkal később pedig Holtság Gergőés Kurucz Ádi zúzta össze egymást edzésen. Én ekkor épp Lakyboy J1-ében várakoztam... Szörnyű látvány volt. Remélem Gergő új szponzora a CentralDigital segít majd összerakni ismét az autót, mely teljes pompájában tündöklött ezen a hétvégén Ádi Nissanjával egyetemben.

  

Fura volt érezni, hogy a versenyzőkben lévő egészséges adrenalin szint olyan magasra kúszik, hogy már a fülükön folyik ki. Volt olyan profi drifter, aki minden pénzt megadott volna azért, hogy ma a másodosztályban indulhasson. Zicherman Zsolti "Zichy" fogalmazta meg azonban jól a lényeget: "Egy olyan sportban, ahol ha 100%-ot hozol, akkor az autók között 0 cm van, akkor ne akarj kihozni 101%-ot, mert az már -1 cm. És ez a sport erről szól."

 

 

                                               100% vagy 101%?

 

Bár messzemenőkig igazat kell adnom Zichynek, azért azt utólag be kell vallanom nektek, hogy csak a Lakyboy profizmusába vetett hitemnek köszönhető az, hogy felvettem a bukót és beültem J1-be. Elhittem, hogy minket elkerül minden baj, és élveztem, ahogy eszement tempóban esünk be az első kanyarba, ahogy a nyolcas felső hurkát írjuk le hihetetlen ívben, óriási szögben. Olyan volt, mintha egy fura körhintán ülnék, ahol nyomatják a motor finom morgását és a tömény gumiport füsttel elegyítve. :)

 

Az edzést követő kvalifikáción és versenyen szerencsére már nem történt baleset. A mai napon nem csak az dőlt el, hogy kiknek fekszik igazán a tempós pálya, hanem az is, hogy kik bizonyultak idén a legjobbaknak. Következzenek az eredmények:

 

Az OB 5. tököli futamának dobogósai - profi liga:

 

 

1. Mészáros Zsolt
2. Szekeres Péter
3. Szöllősi Tibor "Tibisz"

 

 

 

Az OB 5. tököli futamának dobogósai - másodosztály:

 

 

1. Zentai Sándor
2. Énekes Árpád
3. Almási Zoltán

 

 

 

A 2009-es országos drift bajnokság legjobbjai - profi liga:

 


1. Kerényi Ádám
2. Szerencsés István
3. Ifj. Levota Sándor

 

 

 

A 2009-es országos drift bajnokság legjobbjai - másodosztály:

 

 

1. Zentai Sándor
2. Grózinger Zsolt
3. Csergő József

 

 


Én a CarsAndGirls.hu csapata nevében még egyszer hagy gratuláljak mindenkinek ehhez a fantasztikus eredményhez. Köszönjük nektek a bőrünkbe ivódott gumiport, a fantasztikus élményeket és magát a DRIFTET!!

 

A mai napért, a sok-sok segítségért pedig külön köszönet Levo anyunak, Andinak, Orsiéknak, Barnának, Istinek és D.G.-nek. :)

 

 

 

írta: RiKA CarsAndGirls.hu (2009)

 

 

 

 Kapcsolódó galériák

Drift OB 2009 5. futam - Tököl

Szólj hozzá!

Címkék: verseny bmw ádi driftspec escort cosworth zentai l evo drift általános


süti beállítások módosítása