Hirtelenjében lekicsinyítettem a kapott képeket és gondoltam kedvcsinálónak gyorsan közzé is teszem. Biztosan Z0tya is ki fogja írni magából a hétvége élményeit és mások is tudnak miről mesélni, de mindent szépen sorjában.
2009.09.25. 23:21 Leslie_
Majdnem...
...készen vagyunk. A cső befejezve, a kocsi összerakva, a motor jár. Üléspozíció reméljük jól sikerült, még egy-két apróság reggel és rendben is vagyunk. A többi a pályán kiderül. Fotók nincsenek, én tartaléktelefonon, Orsit pedig csak akkor jutott eszembe megkérni, amikor nem volt ott. Ahogy megjött, elfelejtettem szólni, de majd holnap pótolunk.
Sanyika nagyon "készen" van. Alig várta hallani a kocsit, de persze én is. Délután már Levi is besegített, majd amíg visszavittem Z0tyának a Scorpiot és a tepsit, megjött Karesz is és életre keltette az erőművet.
Hulla vagyok és még van pár más elintézendő probléma is, de valahogy csak lesz. Most pár óra alvás, aztán reggel még egy hajrá.
Közben Niki is bejelentkezett, kicsit panaszkodva de élményekkel teli. A pálya nagyon tempós, 100 felett végig és van benne értékelésen kívüli egyenes szakasz is. Ezt sem könnyű megszokni, de az sem javít a dolgon, hogy az M3 kb a leggyengébb autó a mezőnyben. Nagyjából 50 helyi és ciprusi drifter, külföldiek és a hazai verseny résztvevői vegyesen. A pálya másik negatívuma az éhsége, úgy zabálja a gumikat, mintha nem is lennének. Egyenlőre egy kisebb szakasz problémát jelent Nikinek, de reméljük holnap talál rá megoldást. Mi drukkolunk.
Jóéjt.
Szólj hozzá!
Címkék: verseny általános niki sierra sapphire cosworth karcsiga bukócső l evo king of europe
2009.09.24. 23:26 Leslie_
Nem írkálunk, készülünk!
Bár nem titok, azért nem fogom elmondani :) Tehát Sanyika kölcsönautóján dolgozunk nagyban, mivel a kocsi meg kell feleljen a PRO kategória követelményeinek és ehhez még hiányzott az áramtalanító kivezetése meg a bukócső. Előbbi már beszerelve, a csövezés a holnapi feladat. Na persze utána a kocsi összerakása is. Minderre van laza 30 óránk.
Hát hajrá
Szólj hozzá!
Címkék: általános sapphire cosworth karcsiga bukócső l evo
2009.09.22. 21:42 Leslie_
KOE Kolozsvár
Szólj hozzá!
Címkék: video bmw sapphire cosworth king of europe
2009.09.19. 01:16 Leslie_
Bírjátok? Bírjátok!!!
Bírjuk bizony! Ferótól lopva a szlogent, készülünk az idei év utolsó versenyére. Fontos minden szempontból, amiket el is kezdek részletezni azonnal. Lakatos Zoli, alias Lakyboy eddig bírta drift nélkül, hisz még ebben a számára sikertelen és csonka évben is felkerülhet a dobogóra az év végi elszámolásnál. Kerényi Ádám híján jobbak lesznek az esélyek mindenki számára, hisz a regnáló bajnok épp Szántó Nikit szeretné maga mögött tudni a görögországi King of Europe futamon. Niki az idei esztendőben nem a hazai versenyekre koncentrál, ezen a hétvégén is épp Kolozsvár városában van, a romániai KOE fordulón. Ádámot ismerve nem sok esélyt hagy Nikinek, hisz 150 pont előny nem kevés, de tartogathat meglepetést bármelyik csata. Ráadásul a lánynak üldözője is van, Norbert Kovacik 20, Bojan Kurbalija pedig mindössze 30 ponttal lemaradva és ezen biztosan mindkét pilóta változtatni szeretne. Laky 6-ik a KOE bajnokságában, de ezzel már nem foglalkozik a kocsija instabilitása és az utolsó versenyek egybeesése miatt.
Levota Sanyi sokáig második, majd a sikertelen pócsi szereplés miatt jelenleg harmadik a bajnokságban, de Szerencsés Pisti csak 2 ponttal van előtte, ami akár egy jobb fordulóval megváltoztatható. Sanyika épp ezért készülődik is a versenyre, picit változtatnak a kocsin és mentálisan is odateszi magát. Persze ne legyünk telhetetlenek, a dobogó harmadik foka is szép eredmény lenne a mezőny szinte leggyengébb és legrosszabb futóművével rendelkező autóját kormányozva.
Kurucz Ádi év elején lemondott a versenyzésről, a japán csoda, az S14 megvásárlása hosszabb távú befektetés volt mint az idei szezon. Ádi ráadásul még inkább a kocsit akarta tökéletesíteni a pénzéből, mint egy számára félkész autóval rajthoz állni. A paripa immár megbízhatóan podukálja a 350 lovat, csavarok sem lazulnak le, turbo is rendesen tölt és a kormány is annyira alászedhető, amennyire Ádám szeretné. A legutóbbi mezőkövesdi driftelés alkalmával már kaphattunk ízelítőt a kocsi erejéből. Mivel a pilóta sem sokat kopott a kihagyott fél évben, úgy döntött a zárófutamon kicsit megpróbálja összezavarni a profik mezőnyét.
Almási Zoli vagyis Z0tya még vívódik, hogy frissen elkészült de majdnem bejáratós autójával vajon maradjon-e "szégyenszemre" az amatőrök között avagy megpróbálkozzon a pro vizsgával és kipróbálja a keveset gyakorolt páros csatákat. Reméljük az utóbbi mellett dönt és odaméri magát valamint a DriftSpec Escortot a jelenlegi mezőnyhöz. Az autó már jelenleg is erősebb mint volt, de hiányzik még pár tizednyi bar turbonyomás, hogy Z0tya nyeregben érezhesse magát. Az új első futómű azonban majdnem jelesre viszgázott a reptéri versenyen. Pontosítanunk még biztos kell rajta és lehet, hogy találunk jobb beállítást is a jelenleginél, de egyenlőre úgy tűnik minden várakozásunkat felülmúlja ez az olcsó és egyszerű megoldás is.
Aszalós "VikiDee" Viktor újra támad! Sok probléma és szenvedés után a Skyline végre megint produkálja azt a sok sok lovat, amit kell. Talán még többet is, mint amire Vikinek valaha is szüksége lesz, de a gyakorlás idővel biztosan meghozza az eredményeket is.
A Zentai fiúk ebben a szezonban igencsak odatették magukat. A mátészalkai vagányok nem is tervezték a teljes bajnokságban való részvételt, év elején még csak a két máriapócsi versenyről beszélgettünk. Később jött a hír, hogy már csak reklámból is eljönnek Tökölre, a szezonnyitó versenyre. Ez azóta már történelem, hisz a bajnokságot jelenleg is vezető Sanyi azt a futamot helyből meg is nyerte! Ugyanígy a következőt is, ezután egy kisebb torpanás és a tesó sikere következett. Attila előbb bemutatott egy hatalmas bravúrt, felnyílt géptetővel teljesítette a kakucsi nyomvonalat, majd törött váltókart pótlandó emelőrúddal behozta a kupét a dobogó második fokára. Az augusztusi versenyen megint Sanyi volt eredményesebb, barátjával, Grózinger Zsoltival osztotta meg a pódiumot, melyen a Driftmeister állt az '1'-es fölé. Sanyi bajnokesélyes, 11 ponttal Go Zinger előtt, Attila megosztva a 4ik helyen, de egy jobb szerepléssel még dobogóra is állhat.
Hát így állunk jelenleg, ha véletlenül a fülembe jutna, hogy bármelyik DG pilóta tervezi a finálén való indulást, azonnal jelentkezem, addig is hangoljunk:
Szólj hozzá!
Címkék: video verseny nissan ádi niki driftspec escort zentai vikidee l evo s14 king of europe drift általános lakyboy
2009.09.16. 09:45 Leslie_
JDM - Round 5 Silverstone
Szólj hozzá!
Címkék: video verseny bmw nissan escort drift általános
2009.09.15. 18:35 Leslie_
Escort "emká" - Block - Atkinson
Szólj hozzá!
Címkék: video általános escort
2009.09.15. 08:24 Jatis
Mezőkövesdi videók.
Reméljük Leslie fog írni hosszú beszámolót a hétvégéről, mert nagyon jó volt.
Én inkább iderakok néhány videót. Nem teljes darabok, de nézzétek el Orsinak, mert Ő kamerázott.
Először a három bemutatózó. Niki, Sanyika, Ádi.
Utána Vikidee.
Aztán Karcsiga.
Majd Zotya.
Végül Én(Jatis).
4 komment
Címkék: video verseny nissan általános ádi escort niki sierra driftspec escort sapphire cosworth cosworth karcsiga vikidee l evo pfb drift általános
2009.09.13. 21:37 Orsika_
Tripla dinamit
Igazán örömteli és kellemes kis napunk volt ! Fáradt vagyok de a lényeget leírom, mert ahogy Jatis mondja: Örülök ám!.... ez persze nem látszott rajta... de majd mindjárt megértitek! :)
Mezőkövesden voltunk az Észak Magyarországi Tuning Club találkozóján, ami egy drift versenyt is magában foglalt. Három profi pilótánkat hívták meg bemutatózni és pontozni, persze amatőr pilótáink lekísérték őket és ha már elmentek odáig indultak is a versenyen. Volt aki csak "tesztelni" jött le pl. Zotya aki a bejáratás után a programozás fázisban van, szerintem jól sikerült és az eredmény is ezt mutatja. Műszaki és egyéb dolgokat ne várjatok tőlem. :) Jatis is csak gyakorlásnak szánta és mi lett a vége.... elárulom mert már nem bírom nem leírni. Végeredmény:
1. hely: Almási Zoltán
2. hely: Jász Attila
3. hely: Bakos Károly
Igen igen! A Driftgarázs tarolt! Jatis előbújt a csigaházból és megmutatta, tud ilyet is. Meglepődtünk ezt bevallom, de még Ő is és nem is hiszi el még! Talán ezért nem látszott rajta az öröm illetve Ő ilyen típus is, nem nagyon mutatja érzéseit! Mi Örültünk hangosan és látványosan helyette is! Zotyának jó lett a kocsi.... nagyon nagyon jó.. és persze nem is béna. Karcsiról meg eddig is tudtuk, hogy jó kocsija van és ügyes is, csak sajnos ritkán van lehetősége versenyre járni. Ezúton gartulálok Mindenkinek!
Nagyon hangulatos nap volt amúgy nem csak az eredmények miatt. Sütött a nap, leégett a bőrünk, jókat dumáltunk, ettünk fincsi gyros tálat, nem volt depóban egymásra mutogatás és egymás kibeszélése sem, nem volt más csak a barátság és a sport! Úgy szeretném minden versenyen ezt érezni......
3 komment
Címkék: verseny bmw driftspec escort sapphire cosworth yb karcsiga vikidee drift általános
2009.09.06. 13:29 Leslie_
Én, 34.
Először is pótlom a tegnapi képeket, legalábbis párat amik használhatóan sikerültek.
A kocsi motortalanodva, immár nem először de reméljük utoljára.
Közelebb a régi, kicsit kehesebb motor, távolabb a jobb és érezhetően erősebb, nem utolsó sorban pedig rajta az új kuplung, még a matrica is fényes rajta.
A DG Escort végre visszakapta a lelkét, nemsokára hallani is fogjuk.
Escort itt, Escort ott, de nem kell szakavatott szem a lényeges külömbségek észrevételére.
Kis meglepi Z0tyától!
5 komment
Címkék: általános driftspec escort yb
2009.09.06. 01:59 Leslie_
...térjetek hát nyugovóra!
Hát bevallom, megcsúsztunk kicsit. Még épp csak kiszereltük a Sierrából az YB-t, már megérkezett VikiDee és Langmár "mobilgumis" Peti párjával. Ez már magában lassított rajtunk, majd elkezdtek szállingózni a többiek is. Szűkebb kertipartyt terveztünk barátainkkal, aminek kellemes elhajlás lett a vége. Ám mielőtt zagyvaságokat beszélve mosolyogni nem kezdtünk volna, azért még haladtunk a szereléssel is.
Még utoljára jókat nevettünk a Sierrában elkövetett ideiglenes megoldásokon, majd elkezdtük szétszerelni a "próbapadot". Z0tya kicserélte a motortartó bakokat, kitoltuk a műhelyből a Sierrát és szeretetteljes sóhajok közepette becserkésztük a DG Escortot a csápon lógó motor elé. Ahogy belógattuk a helyére, megérkezett Szántó Niki is, aki egyből nekünk szegezte kérdéseit is. Ez miért így, az miért ott, amaz hogyan. Következett a váltó, amihez már Lukács Daniék is aszisztáltak. Z0tyával már lassultunk rendesen, aznapra mégiscsak ez volt a második motorcserénk, én előtte futóművet szereltem és lakatoltam, ő pedig járatta a motort a kocsiban, aminek a komfortérzetét csak egy zajos marhavagonhoz tudnám hasonlítani. Szép dolog egy új Cosworth motort bejáratni, de Zoli allergiáját is figyelembe véve nem sok köszönet van egy zajos, büdös, rázós-remegős, szervótlan kocsiban kényszeríteni magadat a relatív lassú haladásra.
Persze nincsen rózsa rózsabokor nálkül, így az átalakított kipufogó sem passzol az escort alá és itt már bizony nem alkalmazhatunk a kalapácshoz hasonlóan hatásos módosításokat a kasznin. Na itt már kicsit többen voltunk a kertben, mint az megszokott, épp ezért a munkát holnapra (mára) halasztottuk. Zoli elszaladt Ádiékért én pedig felnyitottam egy hűtött szénsavast dobozt, hogy megismerjem a tartalmát. Horváth Feri tündéri kislányával, Jatis pedig Frezóval biztosította a folyamatosan remek hangulatot, de a megjelent pályabírók sem lógattá az orrukat.
Remélem mindenki olyan jól érezte magát mint én.
Ui
Üdv a legújabb Driftgarázs csapattagnak, Szántó Nikinek!!!
(igen, sikerült ennyire leitatnunk :))))
folytatás és képek holnap
1 komment
Címkék: általános ádi niki driftspec escort cosworth yb vikidee hferi pfb
2009.09.05. 14:43 Leslie_
Delelő
10 után ért hozzám Z0tya, a segítségével feltettük az escort hátsó futóművét és már mehetett is róni a plusz kilómétereket a Sierrával. 11 után tudtam nekikezdeni a Scorpionak, közben Z0tya is visszaért és már együtt vettük le a váltót és ki a motort. 12:30-kor már a kipufogócsonkot cseréltük át és még 1 óra előtt emeltük is vissza az "új" erőművet. Közben Z0tya újra úton, én pedig szenvedek egy törött kipuffcsavarral. 3 óra tájékán kész is leszünk ezzel a résszel, jó kis bemelegítés a Sierra-Escort műtét előtt.