driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.10.10. 23:25 Leslie_

Másnap

 Egyrészt mert a tegnapi után van, másrészt mert buli volt, több lépcsőben. Először is szeretném megköszönni minden tagunknak és barátunknak, aki velünk tudott tartani tegnap este. Langmár Peti és Tündi jóvoltából Orsi szülinapját (sok boldogat még) ünnepeltük meg kicsit késve. Levota Andi főzött egy szokásosan isteni paprikáskrumplit, majd a csepeli nonstop gumiszerviz előtt összegyűlt csapat átvonult a Szabadkikötő sporttelepére, méghozzá tekézni. A bowling eredetije, de még kezelhető súlyú golyókkal bizony kedvezett is a női szakasznak, többször is elvertek minket pasikat, de úgy, ahogy kell. Tündi és Peti elég jó átlaggal dobáltak, mi inkább csak rontani tudtuk ezt, amíg rá nem éreztünk a technikára.

Tündi csapata:

Orsi, Kriszta, Adrienn, Niki, Betti, Mariann 

Petié:

Attis, Jatis, Frezó, Dondrift, Z0tya, Leslie, Tomi, Dani  

(aki kimaradt, jövök neki egy sörrel)

Orsi még egy cuki driftautós tortát is kapott, amit rendesen szétszabdalva elpusztítottunk. 11 után kezdett oszlani a csapat és bevallom fárasztó is ez a sport, de volt még bennünk annyi szusz, hogy páran egy szórakozóhelyen folytassuk önmagunk "kínzását". 

Én nagyon jól éreztem magam és külön köszönöm Jatisnak a fuvart, valamint az épp szülinapos Vikidee-nek, hogy ha csak pár órára is, de beugrott és velünk volt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: általános


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr641441564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása