driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.05.12. 08:34 Leslie_

HDO 1.futam Szombat Verseny

Jól ébredtem, a fáradtság miatt mélyen aludtam, persze a hajnalt még mindig utálom. Ám a szervezetem szereti, ha korán kelek, pörög a nap, ha későn, az egyenlő a másnapossággal.

Előző este még segítettünk Lakynak újjáéleszteni a pickupot, majd szinte hullaként estem az ágyba.

Az elvárásainkat megfogalmaztuk magunknak, kupát kell hazavigyen valamelyik tagunk és erre minden esélyünk meg is volt. Mai szemmel még több lenne, hisz a napokban lezajlott szerbiai KOE nyitófutam előtt Lakatos Lakyboy Zoli is bejelentette, a mi csapatunkba szeretne tartozni.

A Profi Ligában helyt állni egy 200 lovas 35i motorral már önmagában dícséretre méltó, azonban Sanyika ennél is sokkal jobban ment a pályán. Dobogót persze csak viccből reméltünk, hisz már a mezőny fele V8-as nyomatékgyárakkal megy, de úgy voltunk vele ha Sanyi jól érzi magát a pályán, mi már nyertünk. Tavaly az első versenyen motorhiba miatt rajzhoz állni sem tudott, majd egy DG szemmel értelmetlen motorfelújítással fejlesztés nélkül teljesítette a szezont. Idénre eldobtunk 50kg-ot a kocsiból és a tini megtáltosodott tőle. Olyannyira, hogy a kvalifikáción a fantasztikus3-ik helyen tündökölt, mindössze 1 ponttal maradt le a 2ik Dénes Mikitől. Mint tudjuk, a HDO-n 60%-ban a DriftBox pontoz, ami ugyebár nem rendelkezik szimpátia tényezővel így ez az eredmény méginkább dícséretes.

A szarkasztikusan fantasztikus magyar szabvány a kvalifikált 22 pilótára is Top32-es rendszert alkalmaz, mert hogy szerintük ez kell a népnek. Marketingszagú Top16-ba jutásnak nevezték el, de persze kilóg a lóláb, még a műsorfüzetbe sem így került be az aktuális program. Szívem joga rosszalóan megfogalmaznom ezt, aki tudja, az megérti miért.

Tehát a Top 16 utolsó 6 pilótájára várt 6 csata, amikből kikerült Sanyi első ellenfele is. Szántay Roli ugyan megtartotta a 14-ik hellyel járó bejutási jogát a Top16-ba, de a kis Levo itt meg is állította a szép színes V8-ast. Következő ellenfele a friss Profi Liszenszes Szerencsés István volt. A legjobb 8-ba jutás neki még könnyen ment, de Sanyika megállíthatatlan volt aznap, hiába megy Isti szépen, az ifjú titán ellen ez most nem elég.

A legjobb 4ben már nem sok reményünk volt, a másik 3 bejutott pilóta név szerint Sanyi következő párja Dénes Miki, a másik ágon pedig Kerényi Ádám és a visszakapaszkodó Szekeres Peti. Csupa nagy név, az igazi élmezőny már így az első futamon is megmutatkozott. Már tudtuk, hogy ugyan esélyünk van, de sem Miki ellen a döntőbe jutás nem reális, sem utána a 3ik helyért nem lesz könnyű a csata.

Sanyi azonban túlteljesítette minden elvárásunkat, a bírók szerint szépen megszorongatta Dénes Mikit és a dobogóért szóló csatában Szekeres ellen sem szenvedett csorbát a becsülete, ebben a mezőnyben a 4ik hely több mint kiemelkedő.

 

 


Végeredmény:

1. Kerényi Ádám

2. Dénes Miklós

3. Szekeres Péter

4. LEVOTA SÁNDOR

GRATULÁLUNK SANYIKA!!!

Nézzük hát az amatőröket, bár a DGSE itt is csökkentett létszámmal tudott szerepelni. Ebben az osztályban már tavaly sikerült meghonosítani a nemzetközileg alkalmazott normatívát, miszerint 32 nevező nélkül nincs 32. A 30as létszámú mezőnyben 5 indulóból két pilótánk nyert bejutást a K.O. csatázáshoz szükséges legjobb 16ba. Zentai Sanyi a 4ik helyen, a visszafogott motorral hasonlóan versenyző Bakos Karcsi pedig 10ikként állt sorba.

Sajnos a többieknek nem sikerült a kvali, Zentai Attila a kék Sierrával, Máté Attis a feléledt e36-tal nem tudta megütni a kívánt szintet, Aszalós Viki Nissanja pedig be sem indul a verseny reggele óta.

Szerencsére azonban a bejutó fiúk pont a két különböző ágra kerültek, így viccből már mondtuk is, hogy esetleg majd a döntőben találkoznak. Majdnem így is lett, de nézzük sorban a csatákat.

KarCsiga első ellenfele az az izraeli Adam Frank volt, aki tavaly már dobogóra is állt, idén azonban a fejlesztésként betett v8-as motor sem volt elég a fehér DG Sierra ellen. Második körben a másodikként kvalifikált Fehér Zsolt következett, de a kvalis teljesítményt nem tudta megismételni a BMW sofőrje, így Karesz már a legjbb 4-ben volt.

Közben a felső ágon furakodott előre Zentai Sanyi és a fekete szedán is. Elsőként Udvardi Zsoltinak mutatta meg merre van a depó bejárata, majd második felvonásban a tavaly szintén dobogót elérő Szili Krisztián reményeit vette el egy hasonló eredmény elérésétől.

A legjobb 4ben Karesz sajnos elvérzett a Lecsó-féle e30 M5-öt szépen terelgető Péter Tamástól, Zentai Sanyi azonban túljutott Galacs Gabin, így a dobogó 3-ik fokáért következett a Galacs-Bakos párharc. Valahogy éreztük, hogy ez most nem lesz meg, mert nem szokott. Karcsinak tavaly is mindig a 4ik hely volt a kedvence, így most is ezzel lehettünk tökéletesen elégedettek a kehes motor utolsó futamán.

Jött viszont a döntő, ahol a műsorvezetők már szó szerint drukkoltak a verseny alatt kedvencükké vált Zentai Sanyinak. Az M5 nem lebecsülendő ellenfél, majdnem kétszeres erejével a 24v felett, megtoldva egy igazán tehetséges sofőrrel tényleg csak a remény volt bennünk a győzelemre. Pláne, hogy a felvezető körön valami miatt meg is torpant a fekete Sierra. Benzinre gyanakodtak, de mégsem az volt, tankolás nélkül tudta teljesíteni a meneteket a mátészalkai újonc. És nem hogy teljesíteni, meg is nyerni!!!

HDO első menet, kiütéses győzelemmel nyert ZENTAI SÁNDOR!!!!

1. ZENTAI SÁNDOR

2. Péter Tamás

3. Galacs Gábor

4. BAKOS KÁROLY

Hivatalos beszámoló:

www.drifter.hu/index2.php

Részletes eredméynek:

Pro Liga eredményei
II.osztály eredményei

Galériák:

drifter.hu galéria
DuEn.hu
BMWPower.hu
Carsandgirls.hu
Autolabor.hu
Bimmerteam.hu
Rallypass.hu
Rallyfanatic.hu

6 komment

Címkék: verseny bmw sierra sapphire cosworth cosworth attis karcsiga zentai l evo drift általános


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr191116443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hachiroku · http://ae86.blog.hu 2009.05.12. 18:24:43

"Mint tudjuk, a HDO-n 60%-ban a DriftBox pontoz" fasza ez, főleg akkor, amikor jól működik. Bízunk benne, h a köv. versenyre már jól is lesz kalibrálva....

Leslie_ · http://driftgarage.blog.hu 2009.05.12. 19:37:00

@hachiroku: igen, én is hallottam a problémáról. lehet a kvalit befolyásolta, de a csatákat nem.

hachiroku · http://ae86.blog.hu 2009.05.12. 19:57:27

@Leslie_: igen-igen, így igaz.
Bár én továbbra is fenntartom, hogy MDSZ helyében Wukit vhogy visszakönyörögném, ha hiteles szakmai pontozást szeretnénk. Több kis apró hiba felett elsiklottak a bírák, amik a videók alapján nem is voltak olyan kicsik... ehhez szem kell, szakértelem és nem árt némi vezetéstechnikai tapasztalat. Ez a véleményem, köszönöm a szót :)
ps.: de akár Te is pontozhatnál, elvégre értesz hozzá! ;)

crix 2009.05.12. 20:49:37

Gratu, nagyon szép eredmény :)
Bárcsak én is végignézhettem volna...

Leslie_ · http://driftgarage.blog.hu 2009.05.12. 22:26:35

@hachiroku: sajnos Wuki közel sem tett hozzá olyan sokat, mint gondolod. sőt, a szemléletük beágyazását sem vitték végig, így kuszább lett a pontozás, mint eddig valaha volt.
én már így is public enemy vagyok, pontozni nem akarok. eddig is csak külföldi versenyeken voltam bíró
süti beállítások módosítása