driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2010.07.13. 16:01 Leslie_

DOTZ Drift Battle - driftgarage.hu

Básti Péter barátunk keresett meg minket, hogy vegyünk részt egy nagyon jó kezdeményezésben. A cseh drift élet kiemelkedő tagjai összefogtak és egy meghívásos versenyt hirdettek. Mivel a DOTZ nevével fémjelezték a napot, egyértelmű hogy többek közt Kerényi Ádámra számíthattunk, de Péter közvetítése és a jó emlékek miatt Lakyboy és Niki is elfogadta a felkérést. Engem bíráskodni hívtak, ami hatalmas elismerés számomra. Péter mellett ajánlatomra a német Axel "freddy2k" Mack (IDS-IDC) lett a nemzetközi bírói gárda harmadik tagja, miatta pedig Martin "Turbogrinch" Reinsch is csatlakozott a mezőnyhöz.

Sok DOTZos autót láthattunk a listán, a németországban állomásozó amerikai Jazz Williams egy R33-at hozott, a norvég Tor Stian Jacobsen pedig egy fehér Silviával érkezett. A hazai Zdenek Wertheim a helyi "levo", két éve kölyökként már riogatott mindenkit, most már egy barátja, Timo Stikar is odarakosgatja BMW-je orrát más drifterek mellé. Szlovák barátaink és ellenfeleink sem maradhatnak ki, a legutóbbi StreetLegal kategóriás 3ik helyezett Roman Kolesar és a PRO Norbert Kovacik is jöttek.

Laky a munkája miatt péntek hajnalban indult, mi Nikiékkel azonban csütörtök délelőtt nekivágtunk a 650km-es útnak, amit csak a hőség és a régi prágai autópálya zötyögős monotonsága tett hosszúvá. Ceska Lipa aranyos kisváros észak csehországban, örömmel konstatáltuk, hogy nem sokat változott az elmúlt 2 évben. A szállásunk ugyanolyan családias, a vacsoránk ugyanolyan finom, a sörük pedig ugyanolyan gyenge, majdnem üdőital stílusú. Beszélgettünk és lefelküdtünk, ki gondolta még akkor mennyi minden fog történni velünk.

Reggel csörög Orsi telefonja, Básti Peti közli, hogy Lakyék turnébusza Prága előtt 57km-rel beadta a kulcsot és sajnos ő sem tud odamenni. Összekaptuk magunkat, megreggeliztünk és úgy döntöttünk, csak lekapcsoljuk a Niki autóját hordozó trélert és mind a húzó, mind a Mariann és Péter barátunk által kísérő kisteherautóval nekivágunk a mentőakciónak. Akkor még nem is sejtettük, mekkora szerencsénk volt hogy nem álltunk meg a pályán lepakolni. Lakyékat hamar észrevettük és pár kilométer múlva meg is tudtunk fordulni az autópályán. Átpakoltunk, átakasztottunk és indultunk is, mert délután már felkészülten akartuk várni az edzés kezdetét. Alig pár perc múlva láttuk, hogy egy motoros balesete miatt lezárták az egész hazafelé tartó autópálya szakaszt és több kilométeres kocsisor gyűlt össze. Ha abba beragadunk, tuti lekésünk mindent. Így sem sok időnk maradt, visszafelé Lakyt már a pályán tettük le és csak visszarohantunk a szállásra Nikiékért meg a versenyautóért.

Az edzésen jól haladtunk mindannyian, mi kialakítottuk a pályát majd Laky és Niki is rágyakorolt a helyes ívekre.

A versenynap már korán megkezdődött, azonban a hőség megviccelt mindenkit. Az aszfalt és a gumik bizony hidegek voltak, így sokan csúszkáltak és Niki még egy hatalmas mentéssel is leamortizálta a kocsija jobb oldalát. A műanyag elemeket leszedegettük, majd a depóban a törött első gömbfejet is kicseréltük, de hátsó lengőkarból nem volt tartalék. Sok segítséget kaptunk és végül jött a hír, hoznak Prágából alkatrészt. Ekkor jött a második ijedtség, Martin elkövette ugyanazt a hibát, tetézve azzal, hogy neki egyenesben is maradt az autó. Nem tudta elfordítani, így 45fokban 100 körüli tempóval belerohant a dupla gumifalba, még a mögötte lévő szalagkorlátot is elhajlítva. Neki már esélye sem volt megjavítani a kocsit, még egy favorit odalett. Felmentem a toronyba előkészülni a versenyre, onnan kellett végignéznem, ahogy letolják Laky autóját a pályáról, mert megszűnt a hajtás. Később kiderült, hogy kell egy féltengely mert az tört el. Itt már nehezebb feladat volt a beszerzés a sok különböző alkatrész miatt, de erre is kaptunk ígéretet. Ezalatt megérkezett Patkó Sanyi Endyvel és "aranykezü" Jatissal, aki nem véletlenül hozott magával munkásruhát. Azonnal nekiállt Niki és félig még Laky kocsijának is, hisz nála hozzáértőbb ember nem is volt a csapatban.


Íme a pálya látképe, a start a felüljáró mögött volt, onnan balra a tribünök elé kellett érkezni a fal mellé, majd egy manji után a szalagkorlát végét is centizni kellett és az első kanyaron külső íven megkezdve végigfordulni. A többi része talán már kikövetkeztethető.

Írhatnék hosszú sorokat a versenyről, ahogy ment a kvalifikáció és rótták a köröket a pilóták, de nem hiszem, hogy ezek mellett ez bárkit is érdekelne. Bár maximálisan a bíráskodásra koncentráltam, azért a szemem sarkából csak a depót néztem, mi lesz a pilótáinkkal. Telefonáltam, megjöttek az alkatrészek, Laky kocsija kész lesz a kvali végére, Nikié azonban nagyobb falat. Vártuk a Pick up-ot a rajthelyre, de nem jött. Ekkor derült ki hogy a difi is tönkrement és mivel ezt nem ellenőrizték a fiúk, Laky már feladta, nem vesz részt a versenyen. Volt egy kis időnk, így lesétáltunk a depóban körbenézni, meghallgatni a pilótákat és persze megtudni mi van a mieinkkel. Niki autója már majdnem kész volt, és amikor ezt megtudta "örök" ellenfele, Norbert Kovacik, azonnal intézkedésbe fogott hogy a Z4 pályára juthasson. Mivel ez egy meghívásos bemutató verseny, a rendezők minket bírókat kérdeztek, mi legyen. Axel megjegyezte, a top 16 utolsó pilótája két nullás körrel került be, így esélyt adni Nikinek nem ütközhet senki érdekeivel. Visszasiettünk a toronyba, Niki pedig beállt a rajtba az összefoltozott csontváz bömössel. A bemelegítő körben már látszott, hogy a kocsi mozgása darabos, de Niki azért lefutotta a két éles körét is. A fal mellett ugyan óvatosan ment, azért megmutatta neki a kocsit, csak hogy tisztában legyenek egymással. A pálya első szakaszát azonban így sem tudta megfelelően teljesíteni, nagy dilemma elé állítva minket. Axellal és Péterrel kellett meghozzuk azt a döntést, hogy versenybe engedjük az alacsony teljesítményt mutató bukócső nélküli és valószínüleg tapasztalatlan hazai versenyzőt, vagy adjunk esélyt Nikinek, aki sokkal megbízhatóbban áll a csatához, de külföldi és a kvalifikációja is már indokolható, de kivételezés volt. Ennyi toleranciát nem várhattunk el a közönségtől, így fájó szívvel, de nem engedtük Nikit csatába Norbert Kovacik ellen.

Csapatunk számára itt véget ért a DOTZ Drift Battle, azonban ismerőseink és főleg Kerényi Ádám még csak most készültek eldönteni, ki vigye haza a legszebb kupákat Ceska Lipából. Rögtön az elején meglepetések születtek, a favorit Bezouska testvérek kiejtették magukat esélytelen ellenfeleik ellen. Ezen viszont felszívták magukat a pilóták és minden mindegy alapon tovább meneteltek a jobb pozíciókért. Számunkra meglepetés volt Timo Sticky Stikár, de a helyiek tudták ki ő, számoltak vele. Búcsúzott azonban Zdenek Wertheim és Jan Balaz is a második fordulókban. Itt jött egy érdekesség számunkra, a show jellegének megfelelvén a top8 kiesett tagjai csatákban döntötték el, ki lesz az 5-8 helyezett. Jó ötlet, és ha belefér az időbe, miért ne lásson mindenki több csatát.

1. 11 Norbert Kováčik (SK) BMW M3 E46 -              99 85  99
2. 18 Zdeněk Wertheim (CZ) BMW M3 E36 -            94 98  98
3. 9 Timo Štikár (SK) BMW M3 E36 -                      95 97  97
4. 1 Standa Bezouška (CZ) BMW E30 M5 -              93 96  96
5. 21 Jakub Zapoušek (CZ) BMW E30 335i Touring -  95 92  95
6. 2 Ádám Kerenyi (HU) BMW E36 -                        92 94  94
7. 8 Honza Baláž (CZ) BMW M3 E36 -                     88 93  93
8. 14 Roman Kolesár (SK) BMW M3 E46 -                 92 88  92
9. 12 Láďa Bezouška (CZ) BMW E30 M5 -                80 91  91
10. 20 Marian Nikš (SK) BMW M3 E36 -                   86 90  90
11. 19 Stian Jacobsen (NOR) Nissan 200SX S13 -      85 0  85
12. 15 Vlastislav Nezdařil (CZ) BMW E36 340i -          0 83  83
13. 4 René Stern (CZ) Porsche 928 -                       0 82  82
14. 5 Jazz Williams (USA) Nissan Skyline R33 -         75 69  75
15. 22 Aleš Gollner (CZ) Nissan 350Z -                     62 0  62
16. 6 Stanislav Rydlo (CZ) Nissan 200SX S13 CA18DET - 0 0 0
17. 7 Nikolett Szántó (HU) BMW Z4 V8 -                      0 0 0

Innen már igazából csak a döntő érdekes számunkra és engedtessék meg, hogy belső információkkal mondjam el, bírói szemszögből. Az edzésnapi és a versenynapi eligazításon is elmondtuk az elvárásainkat, a szervező kérése alapján inkább a vezető autó körének a másolása az üldöző dolga, nem pedig a szó szerinti támadás. Csehországban probléma a fegyelmezetlenség és mind a pilóták, mind a nézők pozitívumként tekintenek az előzésre, még akkor is ha az szabálytalan. A mi (bírók) felfogásunk szerint azonban csatázni kell, így a páros csatáknál az volt az elvárás, hogy a pálya első szakaszán a külső érintési pontoknál csak kövessék egymást és a belső illetve második szakaszon mutassanak erőfölényt, ha tudnak. Aki ezt megértette, az menetelt, aki nem, kiesett. Na nem mi ejtettük ki őket, hanem ők magukat, hisz a második érintési pont után a kanyar belső felét kibójáztuk, oda pontosan kellett érkezni külső ívre. Aki nagyon ráautózott a másikra az pontatlan lett, sokan így be is forogtak.

Térjünk vissza a döntőre, ahol Ádám bizony több kisebb hibát is vétett üldözőként, azonban ellenfele is érezte a nyomást, így az első menetet bizony egyértelműen Timo Stikar vitte 6-4 arányban. Visszahívás szagúan indult a második kör, mert Ádám elég nagy szöget vállalt az elején, Timo pedig szépen másolta, pici távolságot hagyva. Ám amikor jött volna az a rész, ahol a szlovák fiú elkezdi ijesztgetni a magyar pilótát, Ádám nagyon elkezdett távolodni. Timo még 1-2 kiegyenesedést is elkövetett, amivel lophatott volna távolságot, de Ádám kocsijának tapadása és ereje ezen a hétvégén megközelíthetetlen volt. Sem a szöget nem kellett csökkenteni, sem az íveket levágni, amikre különösen figyelmesek voltunk. A távolság és Timo kisebb hibái miatt nem is volt kérdés, ezt a menetet Ádám vitte 7-3ra, esélyt sem adva egy visszahívásnak.

Az örömünk ugyan nem volt teljes, de a magyar himnusz nagyon szépen szólt.

1. Kerényi Ádám HUN

2. Timo Stikar SK

3. Norbert Kovacik SK

Lakyék még aznap este beutaztak Prágába, ahonnan másnap vonattal jöttek haza, mi másnap indultunk újra a nagy útnak és 3 mozifilm, a 3 autóval 3 különböző helyen tankolás és jópár kilométer múlva koraeste haza is értünk... egyben, egészségesen.

Köszönjük a rendezőknek a jó hangulatot, a cseh és szlovák srácoknak az önzetlen segítséget, Básti Petinek a szervezést és persze Jatisnak a fáradhatatlan szerelést!

Csapatunk fotóit www.facebook.com/pages/Real-Drift-Pictures-Team/134343373263825#!/album.php találjátok, köszi Sanya!

 

1 komment

Címkék: edzés verseny bmw nissan csapat niki europe leslie jatis drift általános lakyboy


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr862146341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jatis · http://pfbgarage.blog.hu 2010.07.13. 23:51:06

Még szerencse, hogy volt kint kalapács.
Különben nem tudtuk volna a 3 kerékcsapágyat és a 2 szilentet ki és visszaütni. Ja és a flex amivel a fékadaptert módosítani kellett.
:)
süti beállítások módosítása