driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2010.04.13. 12:42 Leslie_

Skyline - összerakva

Tegnap este munka után elmentem Szabykhoz a kuplungért, amit ezúton is nagyon köszönünk. Végül is az eredeti exedy-nismo lendkerék lett helyrehozva, megköszörülve, majd ehhez szintén a hozzá tartozó szerkezetet újították fel Szabiék. A tárcsa maradt a GTS Motorsporté, azonban a szerkezetben Szabinak nincs bizalma. Tapasztalatára és a számokra hagyatkozva nem mertük beszerelni a 8000Nm-es, gyárinál erősebbnek mondott alkatrészt, inkább megmentettük a majd 11000Nm-rel bíró exedy-t.

7-re értem haza, Sanyika már a kapuban toporogva várt. Na nem türelmetlen volt, szegény fogfájással kűzd így a versenyhétvége előtt. Ő egy gyógyszert, én vacsorát kaptam Orsitól, majd nekiugrottunk a kuplung és a váltó felszerelésének. Valamiért a Skyline könnyen szerelhető. Hiába a sor6, hiába a turbó és a zsúfoltság, a nem könnyű váltó, 9 órakor már épp visszaálltunk a műhelybe egy kis járatás után. A kuplung mint a vaj, a kinyomócsapágy cseréjével a morgó hang is megszűnt és végre érezhető a kiemelés is. A korábbi szereléskor már az első pillanattól kezdve olyan élettelen volt a pedál, pláne nehéz. Szabi szerint a beállítással lehetett probléma, hajlamos vagyok hinni neki. Talán valamelyik műszere lehet hibás a cégnek, akikkel sorozatos problémák merülnek fel a kuplungok terén.

Még van egy-két apróság a kocsin, de lényegében harcképes. Reméljük fog végre egy kis kellemes meglepetést okozni. Egyenlőre azonban csak gyomorgörcsöt, hogy bírja a versenyt.

Szólj hozzá!

Címkék: nissan általános vikidee l evo


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr261917092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása