driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.08.05. 14:16 Leslie_

Az USA-ban Fiesta van!

 Van ezekben az új Fiestákban valami! Bár a WRC-ben továbbra is a Focus RS erős átépítése szerepel és a "kicsiből" még RS jellegő sportmodell sincs, az Olsbergs-féle versenyautó ahol megjelenik, tarol. Ralikrossz, hegyiverseny és most az amerikai rali-kertecharc, az X-Games. Arénában és körülötte, épített aszfalt és "dzsuva", fej-fej mellett egymás ellen, igazi, közönségnek való show. Emberközelibbé teszi a ralit, meghozza a kedvet elmenni megnézni a valódit is.

18141_small.jpg (512×338)

A Cosworth Subaruk egyeduralmát törte meg épp a kék ovál csapata, amikor többek közt Kenny Brack (Indy500) valamint a nekünk is ismerősen csengő nevü Tanner Foust (Formula Drift) és Brian Deegan a kezük közé kapták a kormányt. Az első, harmadik és negyedik hely közé csak a fantasztikus képességű tavalyi győztes, Travis Pastrana furakodott be Subaruval a második helyre.

18143_small.jpg (512×338)

Brack már akkor biztos lehetett a győzelmében, amikor Pastrana rá nem jellemző módon az egyik szűk részen a falnak csúszott kocsijával. Igaz, a legszorosabb csatát épp csapattársával, Tanner Foust-tal vívta az elődöntőben. Talán Deegan is jobb helyen végez, ha nem megy el a turbónyomás a Fiestából, épp a Pastrana elleni meccsen, a hármas Ford dobogó kirívó eredmény lehetett volna.

forrás: autoblog.hu 

 

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny általános cosworth


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr391289804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása