driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.03.19. 09:50 Leslie_

Kései öröm

A szombati drift edzésen végre megtehette első éles köreit Attis e36-ja… egy éves késéssel. Kimondani is szörnyű, hogy a 2007 decemberében elkezdett átépítés még 2009 első negyedévének végén is csak hiányosan tudott hadba állni. Nem mentség, hogy ez volt az első BMW átépítés, az sem hogy közben 2xer kellett költöznöm. Egyszerűen elszúrtam a dolgot, a bajor márka nem az én asztalom, minden bizonnyal ez volt az első és utolsó ilyen megmozdulásom.

 

Ám nézzük a dolog jó oldalát is, a kocsi úgy néz ki beválik, csakúgy mint a megoldásaim, átalakításaim. Attis a nap folyamán egyre jobbakat ment, aztán amikor kis szerelgetés után munkára bírtuk a hatodik hengert, már kifejezetten élmény volt nézni a kocsit és pilótáját. Esztétikailag még be kell fejezzük az autót és motorikusan is igényel némi foglalkozást, de műszakilag összeállt.


Következő lépések lesznek a sportkormány beszerelése, és ehhez kapcsolódóan a végleges üléskonzolok beszerzése, beállítása. Helyére kerül majd a hiányzó anyósülés is, továbbá a tűzoltópalack. Vettem új gyertyákat és Radír jóvoltából végre lesz 6 egyforma gyújtótrafó. Öv is kell, mert a Technikai Szabályzat 4 pontost ír elő, Attis övei pedig csak 3 ponton rögzítettek. Az első lököst ugyan rögzítettem, de a hátsón még alakítani is kell és ehhez én nem értek. Szeretném megtanulni, erre azonban nem a közeljövőben fog sor kerülni.  

 

 

 

4 komment

Címkék: edzés bmw attis


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr501010761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hachiroku · http://ae86.blog.hu 2009.03.19. 15:21:51

Kívülről még kamikaze a gép, de nagyon szépen mozgott a pályán!

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2009.03.19. 20:21:28

Végre megy. Jövő héten is hozzátok?

atttis 2009.03.19. 21:37:39

ahoj.

hát köszönöm, hogy végül elkészült, reméljük innen már easyrider öcsém :D

idén belerázódunk, jövőre meg már testhezállóbb lesz a konfig, mint tudjuk :)
süti beállítások módosítása