driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2008.07.28. 20:24 Leslie_

Oázis a sivatagban.

Talán ez a legjobb megfogalmazása annak, amit tapasztaltunk Szerbiában. Bár nem a szerencse kísért minket az úton és talán ez is közrejátszik a véleményformálásunkban, de nyugodtan mondhatom hogy Budapesten edződött csapatunknak is sok volt a közlekedési morál hiánya tőlünk délre. Mindez tartott Kragujevac városának táblájáig, onnantól kezdve valahogy szebb világ köszöntött ránk.

Elkeseredetten és fáradtan érkezett kis csapatunk, Szántó Niki és családja, Lakatos Zoliék és Kurucz Ádiék, Levota család és Orsi meg én a Púpossal, mögöttünk a kupé Sierra. A sok baj után láttunk egy a tervezettől sokkal kisebb pályát, ráadásul az eső is esett. Azonban épp csak befutottunk a felvonulás kezdetére, levettük Ádi és Sanyika kocsiját a trélerekről és már indultak is a városba. Az elmondások alapján nem kevesen várták őket, szinte az egész város vagy az utcán, vagy a lakásaik ablakában figyelte a csapatot és persze éljenezték őket. Mi addig megpróbáltunk tábort verni a szemerkélő esőben. Az egyik főszervező, a nagyon barátságos és lelkes Veljko Bogdanovic azonban nem kevésbé viselte szívén a rendezvényt, minthogy azonnal intézett nekünk szállást az ázott sátrak helyett és szerinte természetesen ezt ki sem kell fizessük! Hisz ő ígérte a jó időt sátrazáshoz. Le a kalappal, köszönjük Veljko!

Másnap reggel az is kiderült, hogy amit mi bukótérnek néztünk, az is a pálya része, így lényegesen nagyobb lett a verseny nyomvonala. Kezdett megjönni a jókedvünk, továbbra is csak a borús esős idő próbálta elrontani a hangulatot. A formalitások után felsorakoztak a pilóták a pályára, majd elsőként Szántó Niki támadta meg a vizes aszfaltot és egy kis hiba után tökéletesen lefűzte az egészet nem kis önbizalmat szerezve ezzel magának és sokkal nagyobb meglepetést a többieknek illetve a nézőknek akik csak a le jövetelkor vették észre, hogy egy lány ül a volánnál. Innentől Niki egyenes ágon közönség kedvenc lett, minden menetét tapssal jutalmazták a lelkes újdonsült rajongói. Levota Sanyi hasonlóképpen, fiatal korát elárulja kölyök képe, de teljesítménye is a magaslatokba emelte. Lakatos Zoli és Kurucz Ádi felnőtt férfiként nehezebben lopta volna be magát a nézők szívébe, azonban Lakyboy pick up e30-a és Ádám szélesített Sierra-ja szintén felhívta magára a figyelmet, egyre durvább köreik pedig a rendezvény sztárjaivá tették őket. A helyi kedvencek mellet az igazi nagymenők is megkapták a tapsadagjukat, Kees Kok és Jasper Spaan mellet Bojan Kurbalija is bizonyította már, hogy nem csak szerb mivolta miatt érdemel biztatást. Csakúgy mint a Magyar Bajnokságban szépen fejlődő Norbert Kovacic, a norvég Robert Luketic és durva SX-e vagy az edzés késői szakaszában csatlakozó görög Toyoták, Papargiropoulos Stathis turbóval és Konsandaras Takis szívó üzemmóddal csapatva.

Az előnevezéshez képest kevés induló miatt egy délutáni edzéssel bővült a program, majd a 22 pilóta felsorakozott a kvalifikációra, hogy eldöntsék kik és milyen sorrendben teszik majd ki a másnapi tsuiso csatákhoz a Top 16-os táblát. Ekkorra az időjárás is stabilan száraz lett, így egyenlő feltételekkel vághattak neki a meneteknek. 1+3 kör volt a menet, a legjobb számít. Jasper Spaan már az edzések végére megmutatta, hogy kié is lesz az első hely, mögötte a két görög versenyző, Kees Kok és meglepetésként Norbert Kovacic. A szlovák srác továbbra sem kezdi megfelelően a driftet, de utána már nagyon szépen autózik. Csakúgy mint legjobb magyarként a 6-ik Kurucz Ádám és legjobb szerbként Bojan Kurbalija. Mögöttük már savanyú a szőlő, Lakyboy és Sanyika 8-ik és 9-ik helyezése egymás elleni csatát jelent Top 16 esetén, így első körben búcsúznia kell egy magyarnak. Niki 10-ik helye zárja a mieink sorát, mögötte a brutális Nissan norvégiából, majd Andre Kok és 4 BMW jutott be. Ünnepléssel zártuk a napot, nem olyan gyenge ez a mezőny, hogy ne lehessünk elégedettek a helyezésekkel. Közben jól összebarátkoztunk a Kok családdal, mi egy akksival, ők egy ékszíjjal segítettek és elköltöttünk egy finom vacsit is a sátrunkban együtt.

Másnap reggel sokkal jobb idő fogadott minket és az előző napi kb 1500 ember is legalább megtriplázódott - de ugyanolyan hálás maradt - így hatalmas taps és üdrivalgás fogadta a magyar versenyzők meneteit vasárnap is. Az edzésen sokan már a leendő ellenfelükkel gyakoroltak, de szinte mindenki párosban driftelt, ami csak jobban feltüzelte a tömeget.

 

Nézzük hát a csatákat. Jasper Spaan simán legyűrte Perkovicot, a második menetben (amikor ugye ő van hátul) még egy előzést is bemutatott, nem hagyván kétséget hogy a kvalifikációnak megfelelően szeretné befejezni a versenyt is. Lakyboy és Sanyi jöttek, első körben ugyan megpördűlt a platós bömbi, de az ifjú titán ezután sem biztonságra ment és a feszített tempóban a második menetükben páros piruettet mutattak be. 0-10 és 5-5 az értékelés, a továbbjutó a kis Levota. A Kovacic - Andre Kok meccsben mindkét versenyző többször hibázott és nem teljesen egyértelműen de a szlovák srác nyert. Kees Kok hatalmas fölénnyel lépett tovább Piric-en. Takis vezetőként szépen elhúzott Fabri-tól, üldözőként azonban egy sor bóját ledöntött, mivel a bmw lassan, de hibátlanul ment elől. Következett Ádi és Luketic. Aznapi legjobb formáját mutatva a norvég srác egy visszahívást még ki tudott harcolni, de Ádám felszívta magát és olyan szögeket ment olyan sebességgel, amit a Nissan csak íven volt képes, az orrtolást pedig a driftben pontlevonással jutalmazzák. Szántó Niki okosan biztonsággal lekövette Kurbaliját, vezetőként viszont szűken fordult és lezárta az íveket, ezzel be is forgatta a technikai problémákkal is küszködő szerb fiút. Stathis szintén hibába kergette Skudic-ot, így a görög hacsi jutott be a Top 8-ba.

Jasper és Sanyi kezdték a párharcokat, természetesen a kis magyar nem adta fel a favorit ellen sem, bár megforgott, nagyon szépen autózott együtt az egyik legjobb európai drifterrel. Kovacic 2 visszahívásig bírta a feszültséget Kok ellen, de a rutin legyőzte, szintén megforgás miatt vesztette el a futamot. Nem szakadt meg a sorozat Kurucz Ádám és Mirko Fabri esetében sem, a szélesített Sierra továbbra is olyan tempót diktált, amit a BMW nem tudott tartani, a piruettet azonban Ádi nem ismételte utána, így egy magyar már volt a Top 4-ben. Niki sajnos nem bírt Stathis-sal, a görög fiú orrtolásra kényszerítette az M3 csinos pilótáját, aki emiatt búcsúzott is a további harcoktól.

Na innentől kezdtek csak szólni a nagyágyúk! Jasper kis hibát vétett Kok ellen, aki ezt kihasználva már az első nagy balosban beszúrt mellé és a kanyar végére meg is előzte, nyervén ezzel az első fordulót 10-0-ra. Azonban menekülőként elkövette ő is azt a hibát, hogy a nagy tempó miatt szélesen fordult nyitva hagyva a belső ívet. Több se kellet Spaan-nak, azonnal betolta a turbós ae86 orrát és az átfordításhoz már elsőként ért oda, 10-0. A visszahívásban már vigyáztak mindketten a szűkebb ívekre, ez azonban Kok-nak nehezebben ment, és "kibutult" a bömös orra, jó pár méter íven autózás már elég is volt a bíróknak az ítélethez, az egyik döntős Jasper Spaan.

A másik ágon a mi fiúnk, Kurucz Ádám és a mezőnyből széltében is kilógó mindössze 200 tagú ménest számláló Ford várta a göröghonból érkezett 350 pacival gazdálkodó piros Toyotát. Ezt a meccset ez el is döntötte, a nehezebb és gyengébb Sierra nem bírt a kis lóerőgyárral, a kis tempókülönbség a görög javára billentette a mérleget.

Ilyenkor következik a 3-ik helyért folyó csata, az állandóan jól szereplő tapasztalt Kok és a meglepetés, a japán stílusban német kocsival versenyző magyar srác. A piros bajor nem nagyon tudta leszakítani magáról a sikeres csatáktól fellelkesült kék kölni kupé kormányosát, így a második fordulóra maradt a döntés lényegi része. Ádám minden egyes lovat megkeresett a Ford Scorpio-ból származó 24 szelepes Cosworth-ban és addig hajtotta őket amíg a kör végére távolságot is nyert. Ekkor sajnos a szűken vett kanyar egy kicsit a szokásosnál is kisebbre sikerült és pár bója látta ennek kárát ez pedig pontokat "ér". Hatalmas éljenzést kapott a két pilóta, akik őszinte mosollyal az arcukon nyugtázták a csatát, látszott hogy az eredménytől függetlenül mindketten nagyon élvezték. Kok a célban még azért hozzátette, hogy ő már vesztettnek titulálta a menetet, csak a kidöntött bóják miatt nyert.

A döntő ehhez képest a nap egyik legsimább meccse volt, Spaan nagy nyugalommal kergette hibába Stathis-t. A megforgás miatt a teljesen egyértelmű döntés azonnal megszületett a Szerb King Of Europe győztese JASPER SPAAN! Gratulálunk!

 

A hazaút már sima ügy volt, csak az autópályadíj botrányos, oda (33+25+37) 95 euró volt és vissza sem kevesebb. Nem tudtunk vitatkozni, mert nem tudtuk mi miért van, azonban a besorolás szerint a 130cm felett kezdődő szélvédőjű autók már a kamionok közé tartoznak, 9-es kategória. Persze itthon lemértük, a Transit és a Ducato sincs ennyi, 127cm-nél van vége a motorháztetőnek. Akkor a Vitot (Nikiék) és a Hiace-t említették olcsóbban, de ezek szerint ez a "gumiszabály" ránk is vonatkozna. Mindemellett Levotáék Pajeroja valószínűleg magasabb orral rendelkezik, mégis 8 eurót fizetett a kapuknál. Lehet megérne egy levélváltást.

Mindez persze teljesen mellékes annak fényében, hogy milyen jól éreztük magunkat és mennyire kellemeset csalódtunk a szerbekben az addig tapasztaltak után. Nagyon jó kis csapat és rendezvény! Bár úgy érkeztünk, hogy ide többet nem jövünk, úgy búcsúztunk Veljko-tól hogy ide még biztosan visszajövünk.

Köszönünk mindent!

 

képek és videók hamarosan

1 komment

Címkék: verseny általános ádi l evo


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr40589870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Süni · http://kep.tar.hu/escortmk2 2008.07.31. 09:06:10

Várom nagyon a képet/videot !
MARHA NAGY GRAT MINDEN MAGYAR RÉSZTVEVŐNEK !
süti beállítások módosítása