driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2008.02.15. 23:24 Leslie_

BONTYcar

Botond a sierracorner.net tagja és ott talált meg, hogy segítsünk neki helyrehozni a sierráját. A piros kombi sajnos a fiatalabb Sierra-k, de jellemzően a 95 utáni Scorpio-k egyik nagy hibájával rendelkezett, mégpedig a hátsó nyúlványok -főleg a futómű bekötésénél- erős korrodáltságával. Kevés helyen merik elvállalni és még kevesebb helyen csinálják is meg rendesen. Nekünk ez már rutinmunka, de ez már az átlagnál is több törődést igényelt.

Itt a nyúlvány több réteg lemezből áll össze, az átlapolás szerkezetileg nem elég és már középtávon sem megoldás.
Vissza kell bontani ameddig csak lehet, tiszta fémig, amivel már tud dolgozni a hegesztőgép.

Ekkor jön a java, lemezeket faragni, felhegeszteni, majd újabb és újabb réteg. Elől kettő, a "nyaknál" 3 réteg lemezt használunk, ebből a nyak lemeze vastagabb is a többinél (a képen az még nincs kivágva)

A jobb oldalon sem fényes a helyzet, de valamivel jobb. Itt kevesebbet kellett visszabontsunk a nyúlványból. Az egész munka rákfenéje amúgy, hogy le kell venni a teljes hátsó futóművet. Ez önmagában nem teszi olcsóvá a munkát, de e nélkül meg sem lehet csinálni.

Ehhez képest a hátsó nyúlványok többi részének javítása már gyerekjáték. Na persze itt sem lehet rálemezelni 1-2 foltot.

Amit le kell vágni, azt le kell vágni, nincs mese.

Végezetül egy kis javítóív csere.

Majd átvittük Lakkcipő barátunkhoz, aki lelocsolta némi piros festékkel :) Nem lett csúnya.
Sajnos a kartertömítés cseréjekor azonban észrevettük, hogy a csapágyakkal egy kis gond van. Ezt a napokban orvosolja Papi, úgyhogy reméljük mihamarabb visszatérhet szerető gazdájához.

1 komment

Címkék: általános


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr21341098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

László Tóth13 2014.12.04. 09:50:55

Sziasztok!

Én is egy hasonló problémával küzdök.
Szeretném megcsináltatni a Sierrám hátsó hossznyúlványait.
Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi pénzt kell összeszednem ahhoz, hogy megkezdhessük a tárgyalásokat?

Üdv
Tóth Laci
süti beállítások módosítása