Végre megjött egy kosárnyi alkatrész a nagy vízen túlról, plusz Jatist is rá lehetett venni egy kis munkára, tehát haladhattunk a Mustang motoros Sierrával. Levettük a váltót és felszereltük (volna) a lendkereket. Csakhogy amcsi a blokk, kellett egy kisebb vödör collos csavar. Egyenlőre szedett-vedett módon rakjuk össze, de jegyzünk mindent és fényezés után már törekedni fogunk a szép egyforma új és helyes csavarokra mindenhol.
A szép nagy 260mm-es tárcsa és világítóan kék szerkezet is felkerült, jöhetett a kinyomóvilla. Ami dobozban jött, szépen csillogott és nem volt jó :( A váltó kialakításából adódóan külön vettük le a házat és a harangot, ez most szerencsénkre vált. Mivel egy újabb villa megint 10.000Ft körüli összeg és több hétnyi várakozás, ezért átalakítottuk. Felkerült a harang és ki is mértük azt a másfél centit, amit bele kellett toldani a belső részébe. Kívülre is kellett volna, de ott annyi hely volt még a harangon, hogy inkább egy újabb furattal oldottuk meg a problémát. A szokásos sierra-scorpio kuplungbowden alul már stimmelt is, azonban a pedál fogasíve nem húzott eleget rajta. Kis méricskélés után rájöttünk, hogy a kocsiban lévő piros ívet sárgára cserélve már működésre is bírjuk a kuplungszerkezetet.
Időközben a kocsi fékrendszere is összeállt, a kéziféket leszámítva... ott még vannak fennakadásaink :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.