Elszaladt ez a nap is, fotókat sem csináltam. Emiatt kis csalással a tegnapiakat tolom fel.
Itt még bent van a motor, de már szinte semmi nem tartotta. Jatis kikötötte a gólyalábakat is, hogy ne legyenek útban és már eresztettük is a földre a bölcsőt. Hátul már a gurítókereten volt, így egy nagyobb emelés, séta hátra és már külön is volt a motor a kasznitól.
Kivettük a pedálsort, a kormányoszlopot, a főfékhengert, szóval mostmár valóban csupasz a vas.
Ma minden időmet az új hegesztőgéppel töltöttem, különböző vastagságú anyagokat varrogattam össze gyakorlásképpen, majd nekiugrottam a foltozásoknak. Közben kitaláltam egy támasztást a hátsó futóműnek is. Még pár méter cső, de mindent a biztonságért.
Előre is bekerült a saját gyártású, sierra (és scorpio) mozgatására készült segédfutómű, így ha kész, mehet is a fényezdébe.
Holnapra maradt még pár folt belül és jópár kívül is, de szerintem inkább az első tornyok erősítésére és a bukócső véglegesítésére fordítom a fél munkanapot.
A másik fele pedig a Hangyászé lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.