driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2010.07.12. 16:11 Leslie_

Megmondtam

Előre. Lukács Danival sokat beszélgettünk már, hogyan lehetne jobbá tenni a versenyeket, de sajnos őt eddig nem engedték dolgozni. Néha kiabáltam, néha morogtam szűk körben, terveket csináltam vagy épp beolvastam másoknak. A lényeg azonban az, hogy működött a legutóbbi verseny. Mindegy kinek az ötletei, javaslatai alapján és az is mindegy sokunknak, hogy ki csinálta. Részemről a lényeg, hogy a fiúk (és persze a lányok) rátaláltak a helyes útra, így én nyugodtan és elégedetten tudtam a csapattal lenni. Mert sajnos kellett.

Beálltak a lefoglalt helyeinkre, így a Básti Peti barátunk által istápolt Jan Balaz nem tudott hozzánk állni a depóba. Nem sokkal később ugyan kiderült, hogy Zentaiék csak 1 kocsival jönnek, de Petiék már nem akartak átköltözni. Sajnálom, legközelebb jobban figyelünk.

Az edzés végére Niki autójában megint tönkrement a kardánfelfüggesztő csapágy. Szerencsére időben kiderült, így több ismerős segítségével kijutott egy Tökölre, amit már csak át kellett alakítani. Vajland Tomi segítségével hamar szétkaptuk az autót, majd Szabó Zsolti segítségével átalakítottuk a csapágyat is. A forró és szélvédőragasztóval megerősített csapágyat villámtempóban szereltük vissza, így Nikinek már csak megnyugodnia kellett a kvalifikációs körei előtt.

Ő volt a legszerencsésebb, Kurucz Ádi pedig a legpechesebb, ha azt vesszük, hogy megint a kocsi jobb hátulját sikerült átalakítania az edzések alatt. György Szilveszter nagyon nem érezte a pályát saját bevallása szerint, emiatt be sem jutott a STREET kategória Top16-jába. Ahogy Jatis sem, pedig a második köre nem volt annyira rossz. Persze edzéseken ment szebbet, de ez a versenydrukk. Külön kellemetlen, hogy a 17ik helyen végzett, épp csak lecsúszva a további szereplés lehetőségéről. Zentai Ati hozta a formáját, a kvalis második helye nem meglepő.

A profiknál is vegyes lett a helyzetünk, Kurucz Ádi és Zentai Sanyi a kölcsön Sierrával szépen a mezőny elejében, Sanyi 4ik míg Ádi 7ik. Grózinger Zsolti sem adta a legjobb formáját, de 8iknak ez is elég volt. Niki eléggé ideges maradt, így a 13-ik, Fehér Zsolti pedig pár hiba miatt csak a 15-ik lett. Lakynak lecsúszott egy levegőcső, nem tudott értékelhető kört teljesíteni.

Innen elindultunk a lejtőn, Grózi autója elkezdett 5 hengerezni, Zentai Ati pedig kiesett a szétszakadó ékszíj miatt. Próbáltuk helyrehozni az autót, hisz Sanyi PROban még ment volna, de épp Niki ellen. Keserédes szép csatát láthattunk volna, de nem sikerült időben megoldani a problémát, így Sanyi kiesett. Kurucz Ádi szép csatát vívott Énekes Árpi ellen, azonban a visszahívás után hibázott, ő is búcsúzott. Grózi Szilveszter kölcsönautójával ment csatába, azonban nem érezte a kocsit eléggé, két e36 között is lehet hatalmas különbség, ő is kiesett Nagy Ádi ellen. Fehér Zsolti kicsit széteshetett fejben, de majd a gyakorlat biztosabbá teszi idővel, most Szerencsés Pisti miatt nem juthatott tovább.

A legjobb 8 közé tehát csak Niki jutott be, épp az ellen a Norbert Kovacik ellen, akivel szemben már többször is vesztett érdekes körülmények között. Most azonban megmutatta ki az "úr" a pályán, üldözőként olyan nyomás alatt tartotta a szlovák fiút, hogy a nap egyik legszebb csatáját bemutatva biztos előnnyel vágott neki a második körnek. Itt azonban túl nagyot vállalt és annyira lesodródott, hogy az e46 meg is tudta előzni. Szerencsére nem adta fel, visszatért és követte hisz a célig egy csata sincs lefutva és a hibázás lehetősége mindig benne van a pakliban, akkor pedig ott kell lenni. Most ez nem következett be, emiatt Niki boldogan, de búcsúzott a versenytől.

Hát ilyen gondokkal tarkított versenyen vagyunk túl, de senki sem kesereg, mindenki készül a következő meccsre.

1 komment

Címkék: verseny bmw nissan ádi dani escort niki sierra zentai pfb jatis s14 drift általános lakyboy grozinger


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr462130608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leslie_ · http://driftgarage.blog.hu 2010.07.12. 16:19:46

ennyi szóismétlést sem csináltam még, látszik h nem 1xerre írtam. bocsi :)
süti beállítások módosítása