driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2010.05.13. 11:29 Leslie_

IDSE - videók és eredmények

 

Ismét egy fantasztikus összefoglaló a bírák szemszögéből és még ha nem is értünk mindennel egyet, akkor is köszönettel tartozunk a munkájukért!

Drift OB, második futam - 2010 Május 9, Máriapócs…


Top 16 tábla

 

  

 

Fehér Zsolt vs Kurucz Ádám

1. futam: Zsolt a visszafordítóba túl nagy lendülettel érkezett, nagyon lelassult és kiegyenesedett, emiatt Ádám üldözőként megállásra kényszerült.

2. futam: Mindkét pilóta szépen indította meg futamát, azonban Zsolt a visszafordítóban beforgott, így a továbbjutó Ádám lett.

 

 Tóth Zoltán  Cziffer László  Endele Ádám
  2-8, 0-10  2-8, 0-10   2-8, 0-10

  

 

 

 

Grózinger Zsolt vs Martinák Ferenc

1. futam: Zsolt határozottabban, nagyobb szögben és jobb íven kezdte meg futamát, mint az Őt követő Martinák Feri. Feri terhelésváltása követőként nem volt túl dinamikus és a szöge is kisebb volt, mint Grózié, ennek ellenére nem tudott felzárkózni, így az előny Zsoltnál volt.

2. futam: Mindkét pilóta jó íven, határozott megindítással kezdte a futamot. Az első terhelésváltásnál Zsolt picit lecsúszott az ideális ívről, azonban hibáját rögtön korrigálva sikerült felzárkóznia és nyomást gyakorolnia az üldözött Martinák Ferire, így Ő lett a továbbjutó.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
 6-4, 6-4  6,5-3,5   6-4   6-4, 6-4

  

 

 

 

Tibisz vs Zentai Sándor

1. futam: Tibisz üldözöttként közepes megindítással, szűk íven kezdte meg futamát. Az Őt követő Zentai Sanyi picivel szélesebb íven, hasonló szögben követte Őt a visszafordítóig, amiből kihajtva Tibisz kissé túltörte a szöget és belassult, Sanyi terhelésváltása emiatt elég határozatlanra sikeredett. Tibisz innentől összeszedte magát és szebb íveken, nagyobb szögben és agresszívabb terhelésváltással teljesítette a körét mint üldözője, így Ő szerezte meg az előnyt.

2. futam: Mindkét versenyző hasonló kört produkált. Tibisz üldözőként megtartotta a távolságot Zentai Sanyi mögött, így ezt a futamot a bírák döntetlenre ítélték.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  6-4, 5-5  6-4, 5-5   6-4, 5-5

  

 

 

 

Zichy vs Holtság Gergő

1. futam: Zichy megindítása határozottabb volt mint az Őt követő Holtság Gergőé. Zichy szögei és ívei is jobbak voltak és meg is lógott üldözöttként, ezért ebben a futamban az előnyt Ő szerezte meg.

2. futam: Mindkét pilóta hasonló lendülettel és közel azonos íven kezdte meg futamát. Az első terhelésváltásnál Zichy ugyan kicsit lecsúszott az ívről, azonban rögtön javította hibáját és sikerült rajta maradnia ellenfelén, ezért ezt a futamot egyhangú pontozással egálra értékelték a bírák.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
 7-3, 5-5  6.5-3,5   5-5   6.5-3,5   5-5

  

 

 

 

Puci vs Levota Sándor

1. futam: Mindkét versenyző  hasonló íven és közel azonos szögben közelített a visszafordítóhoz. Eddig a két versenyző teljesítménye azonos volt, azonban az első terhelésváltás után Puci szebb íven és nagyobb szögben el tudott távolodni üldözőjétől. Ezzel ezt a futamot 6-4 arányban megnyerte.

2. futam: Levota Sanyi kicsit agresszívabban és nagyobb szögben kezdte meg futamát mint üldözője, de Pucinak a visszafordítóban már sikerült felzárkóznia. Az ezt követő terhelésváltást Puci nagyon jól időzítette Sanyika mögött, így sikerült támadó ívre kormányoznia autóját. A második terhelésváltásnál kicsit szűkebb íven fordult mint Levo, de nem túl szűken és a nyomást továbbra is fenntartva, ismét 6-4 arányban nyerte a futamot.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  6-4, 6-4  6-4, 6-4   6-4, 6-4

  

 

 

 

Szerencsés István vs Kurucz Ádám

 1. futam: István elöl haladóként határozott, agresszív stílusban kezdte futamát és ugyanígy folytatta az összess kanyaron át. Ádám követőként a megindítás után kiegyenesedett és a külső APEX bóját is elvitte magával, ezzel nullázta körét.

2. futam: Ádám üldözöttként határozottan kezdte meg futamát, azonban a visszafordítóban beforgott. Szerencsés István csakúgy mint az előző futamában szépen végigfűzte az íveket, még Ádám beforgása sem zökkentette ki ritmusából, így ezt a futamot is 10-0 arányban nyerte.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  10-0, 10-0  10-0, 10-0   10-0, 10-0

  

 

 

 

Grózinger Zsolt vs Csonka Zsolt

1. futam: Grózinger Zsolt üldözöttként szépen autózott. Csonka Zsolt ügyesen követte ellenfelét, de a nyújtott jobb kanyarban picit kiegyenesedett, így egy minimális előnnyel Grózinger nyerte az első futamot.

2. futam: Csonka Zsolt szebb kört teljesített üldözőjénél, aki nem tudta megtámadni. A különbség ismét minimális volt, következett a visszahívás.

 

1. futam: Grózinger szép kört futott. Csonka többször is hibázott a futam alatt.

2. futam:  Csonka Zsolt egy nagyon szép megindítást követően a terhelésváltás után beforgott, így ez a csata eldőlt.
 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  5,5-4,5   4,5-5,5
7-3, 10-0
 5,5-4,5   4,5-5,5
7-3, 10-0
 5,5-4,5   4,5-5,5
6,5-3,5   10-0

  

 

 

 

Zichy vs Adam Frank

 Az első futamban Zichy műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, így Adam Frank továbbjutott.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  0-10  0-10   0-10

  

 

 

 

Tibisz vs Puci

1. futam: Tibisz beérkezése szebb volt és összességében nagyobb szögekben autózott. Üldözője nem tudta megszorongatni, ezért minimális előnnyel megnyerte az első futamot.

2. futam:
Puci megindítása picit bizonytalan volt. Tibisz szépen követte le ellenfelét, a szögei ismét nagyobbak voltak, de támadni nem tudta Pucit. A futam döntetlennel zárult, de Tibisz a beérkezései és a szögei miatt minimális előnnyel továbbjutott.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
 5-5, 5-5  5,5-4,5   5-5  5,5-4,5   5-5

  

 

 

 

Szerencsés István vs Grózinger Zsolt

1. futam: Zsolt a visszafordítóban beforgott, így ezt a futamot elvesztette.

2. futam: István kiegyenesedett a visszafordítóban, illetve a terhelésváltásnál, ezért ezt a futamot Zsolt nyerte, de ez sem volt elég a hátrány ledolgozásához.

( zárójelben jegyeznénk meg, hogy az érvényes szabályok szerint az ekkora mértékű orrtolás és egyenesen haladás nullás kört eredményez, így itt egy visszahívásnak igenis lett volna alapja. DGSE)
 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
 10-0, 2-8  10-0, 3-7   10-0, 2-8

  

 

 

 

Tibisz vs Adam Frank

1. futam: Tibisz üldözöttként szép kört teljesített. Adam Frank a visszafordítóban és a terhelésváltásnál is kiegyenesedett, majd az utolsó kanyarban belső íven maradt, így Tibisz nyerte a futamot.

2. futam: Mindkét pilóta szép tempóban autózott, Tibisz viszont nem tudta támadni ellenfelét, ezért ezt a futamot  elvesztette, de a csatát megnyerte.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  7-3, 4-6  7-3, 4-6  6,5-3,5   4-6

  

 

 

 

Grózinger Zsolt vs Adam Frank

1. futam: Adam Frank nagyon szűk íven kezdte meg az első kanyart és megpróbálta ellenfelét megelőzni. Zsolt ezt a támadást bátran és szépen visszaverte és ezzel  megnyerte a futamot.

2. futam: Adam Frank elhibázta a megindítást. A két versenyző között végig megmaradt a távolság, de Zsolt szebben teljesítette a kört, ezért minimális különbséggel, de ezt a futamot is megnyerte, így továbbjutott.

 

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
  6-4, 5-5  6-4   5,5-4,5   6-4   5,5-4,5

  

 

 

 

Szerencsés István vs Tibisz

1. futam: István üldözöttként nagyon szép kört teljesített.Tibisz megindítása egy picit bizonytalanabb volt. A nyújtott jobbos kanyarban vesztett a szögéből és az ezt követő terhelésváltása is gyengére sikeredett. Az utolsó kanyarban kis szögben, belső íven ment, így hiába maradt közel ellenfeléhez, István 6-4-re nyerte a kört.

2. futam: A második körben István szépen kopírozta Tibiszt az első terhelésváltásig, ahol kicsit meglassult és a szögéből is vesztett. Inenntől kisebb szögben próbált felzárkózni, de Tibisz megtartotta előnyét, 6-4-re nyerte a kört és következett a visszahívás.

 

1. futam: Az első kanyar Istvánnak jobban sikerült és Tibisznek ismét volt egy kis gondja a második terhelésváltással, így a 6-4-es előny ismét az üldözöttnél volt.

2. futam: Tibisz üldözöttként nagyon szép kört teljesített. István szépen követte ellenfelét, de egy kicsit lemaradt és az utolsó kanyarban picit hibázott is, ezért ez a futam is minimális 6-4-es előnnyel végződött Tibisz részére, következett az utolsó csata.

 

1. futam: Tibisz kicsit szebb íveket használt üldözőként és szépen kopírozta ellenfelét, ezért ez a futam döntetlennel zárult.

2. futam: A visszafordítóban Tibisz picit hibázott és meglassult. Ezt a hibát István nem tudta kivédeni és beforgott, ezzel eldőlt a csata.

 

  Tóth Zoltán   Cziffer László   Endele Ádám
 6-4, 4-6
 6-4, 4-6
 5-5, 0-10
 5,5-4,5   4,5-5,5
6-4, 4-6
5-5, 0-10
 6-4, 4-6
 6-4, 4-6
 5-5, 0-10

  

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny bmw nissan ádi zentai l evo s14 drift általános grozinger


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr811999528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása