driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.05.07. 22:17 Leslie_

HDO 1.futam Péntek Edzés

Hajnali 5-kor szólt rám az ébresztő, de már nyitogattam a csipámat előtte is. Kislattyogtam és kicsit darabos mozdulatokkal, de összeraktam a kotyogóst, hogy Levi már KV illatra ébredhessen. Nem igazán sikerült megragadnom a szaglószerveit, úgyhogy fogtam magam és kimentem előkészülni. Vikidee kocsija kész volt, de Attisé koránt sem. Annyi még kimaradt a tegnap estéből, hogy Attis kerülőt tett a tököli pálya felé is kivitt egy új AC-t Daniéknak, amit sikeresen ott is hagytam. Ez önmagában még nem is baj, mert egy AC csere így versenyautón nem nagy kunszt. Hiányzott viszont a hátsó és első lökhárító, amiből a hátsó kénytelen-kelletlen most a gyári lesz, mert az stimmel a kocsira. A spoileres embereink kissé leterhelt állapotukra hivatkozván nem tudták az üvegszálas elemet a kocsira illeszteni, emiatt hajnalban hirtelen megoldásokkal az eredeti hátsóját kapta meg az autó. Szép nem volt ugyan, de jól állt neki, hogy végre van fara. Az első komplett üvegszálas elem, amit korábban nem kis munkával ugyan, de felméreteztem a kocsira. Annak már csak a rögzítését kellett megoldani, ezt a depóban később pillanatok alatt meg is tettem, egységes zárt karosszéria teljesítve. 

Attis:

Bepakoltuk még a Púpost a szükséges dolgokkal, Attisnak bedobtam pár kereket és indulandusz az edzésre. Reggel 7 órára ki is értünk a tepsivel, rajta az e36. Levettem és leparkoltam, majd némi eszmecsere Danival a rendezvényről, pályáról. Indultam haza, mert Vikinek megígértem a Skyline kijuttatását is. Amikor visszértem a pályára, kezdődtek a bajok. Az első, hogy Attissal rendesen félreértettük egymást. Én úgy emlékeztem, hogy ő telepakolja a kocsiját a népstadionnál lévő garázsából gumikkal, emiatt felajánlottam, hogy kihúzom neki a versenyautót, ne legyen ezzel gondja. Ő viszont úgy gondolta, nálam pakolja tele a kocsit gumikkal a nálam lévő készletből és én ezt ugye nem tettem meg helyette, ott az edzés elején szembesültünk a dolgokkal miszerint 3 pár kereke van az egész napra. Ekkor jött csak az igazi fekete leves, Attis sajnos nem jó AC-t vett!!!

Sima cső-cső csatlakozót mondtam neki, de ez nekem evidens, neki pedig nem. Hozott egy olyan csatlakozós típust, amihez még itthon sincs alkatrészem így az, hogy nem került beépítésre az éjjel, másodlagos problémává lett. Jatissal gyorsan kocsiba űltek és elszaladtak Erzsébetre, majd Jatis a saját alkatrészeit kölcsönözvén összeraktuk az autót. Ekkor már elment az edzésből 2 etap és a készleten lévő kerekek már nem is tűntek annyira kevésnek. A kocsi elindult és Attis elkezdett edzeni, a gumik azonban nem fogytak. Szerencse a szerencsétlenségben, kifogott egy olyan valószínüleg fiatal típust, ami csak egyenletesen kopott és kopott, körökön keresztül. A nap végére fogyott el teljesen, ekkorra jött a legrosszabb hír, másnap dolgoznia kell, fuccs mindennek. Persze nem is Jatis lenne, ha nem jönne egyből az ötlet, majd kvalifikál az ebédszünetében, hisz nem dolgozik annyira messze!!! Ha pedig bejut, a nap végén kiszalad a csatákra, úgyis a rendezvény legvégére lettek szorítva az amatőrök. Abban az egyetlen pillanatban tudtam ennek a rendszernek örülni, mellesleg abszolút ellene vagyok.

Levo:

A meglepetésember. Kijöttek, lepakoltak, Sanyika beült a kocsiba és az első körtől kezdve stabilan rajzolta a pályát, jó tempóban, hatalmas füsttel kísérve. Semmi komoly probléma, csak körözött egész nap, minden adott volt a jó szerepléshez.

Vikidee:

A Skyline borzasztóan erős és nem könnyű vezetni. Ezzel Viki még egy darabig el fog szenvedni, de a gyakorlás meg fogja hozni a gyümölcsét. Az autó nem tökéletes, de egészen a nap végéig jól ment. Majd jött a baj, elkezdett durrogni, füstölni. Ugyan már az edzés végefelé voltunk, azért az azonnali javítás egyértelmű. Kis keresgélés után meglett a bűnös, az IC utáni levegőcső feladta az évtizedes harcot. Sajnos kint senkinek nem volt ilyen, de másnap reggelre több lehetőség is felcsillant a segítő konkurensek által. Másik negatív tapasztalat a kocsi trehány összerakása. Tudtuk, hogy törött volt, és a kocsi jórészt típusspecifikus kiegészítőkkel lett felszerelve, azonban nem erre volt tervezve. Az intercoolernek semmi védelme, felfogatása vicces, nem is csoda hogy pár pályatévesztés után már minden ferdén állt az elejében. Továbbá megállapítottuk azt is, hogy vagy egyáltalán nem tervezték a kocsit szállítani, vagy olyan professzionális eszközökkel, amik nekünk az életben nem lesznek. Még Z0tya billenős trélerére is macerás a felállás, pedig arra aztán minden simán felmegy. A nagy túlnyúlások és a rossz helykihasználás hátrányai egyre jobban kiütköznek.

Zentai fiúk:

Sanyi és Attila Grózinger Zsoltival együtt érkeztek, ő is odafért velünk a kihagyott depórészbe. A két sierra még mindig ütős látvány, de a lényeg hogy mennek is, akkor még nem tudtuk, mennyire. Csak az edzés utolsó két etapjára tudtak felmenni a fiúk, Attila a kupéval kicsit nehezebben, Sanyi a fekete sedannal azonban egyből megtalálta a kulcsot a pályához, olyan stabilan és szépen ment, hogy teljesen ledöbbentünk... de nem csak mi.

A nap nagy negatívuma Kerényi Ádám futóműtörése, de a Transit fel van szerelve a mentéshez szükséges eszközökkel és az este folyamán Ádámék is megjavították a versenyautót.

Köszönet Jatisnak a rengeteg segítségért!

3 komment

Címkék: edzés bmw nissan sierra attis zentai vikidee l evo drift általános


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr961107527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atttis 2009.05.08. 08:28:47

Csatlakoznék, köszi Jatis még 1x! Remélem azóta visszaszerezted az AC pumpád kocsimba épített felét :))

Jatis · http://pfbgarage.blog.hu 2009.05.08. 21:13:37

Nincs mit.
Még a kocsidban van. Majd egyszer visszakerül. :)

Jatis · http://pfbgarage.blog.hu 2009.05.08. 23:57:19

Azért azt hozzátenném, hogy hajnal 3-ig Puci kocsiját szereltük Frezóval, miután elvittük Erzsébetre.
A kormányszervó volt rossz, de kész lett.
süti beállítások módosítása