driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.04.28. 08:36 Leslie_

Püré

Nem jött az ihlet. Na nem is mintha olyan sok lenne bennem eleve. Azonban most nem voltam képes írni semmit, pedig volt azért történés.

Végigdolgoztuk a hetet Jatissal, hol privát munkákon, hol a versenyautókon. Szombat reggelre minden tervezett kocsi rajtképes volt, Ádién volt olajnyomás, Viktorén ablakok, Attiséban pedig normálisan járt a motor az új AC-val. Ő volt az első, aki ideért, korán akart menni egyrészt mert 1-ig tudott maradni edzésen családi program miatt, másrészt az utóbbi másfél évben 9-kor mindig el is kezdődött az edzés, aki akkorra ott volt, mehetett eleget még a később jövők előtt is. Rákapcsoltuk az ötösre Z0tya trélerét, ráálltunk a kocsival, Attis összepakolta amire szüksége lehet és szépen el is húzta... a tepsit.

Másodikként érkezett Ádi, aki Horvárth Ferivel jött egy transittal, ebbe lehetett rámolni az egyre nagyobb gumikat. Anno 14-esekből 4 is befért egy átlag csomagtartóba, most a 18-asból jó ha 2 de néha csak 1 :)

Nem sokkal később befutott Karcsibá is, Feri édesapja az autómentővel és a trélerrel, ők szállították Ádi kocsiját az edzésre. Mivel a futó magas, az önjárónak meg jó a platója, így Feri pótsierrája le, Ádi Nissanja fel, pótsierra tepsire rá és már mehetünk is. Illetve ez jó fél óra volt és én még nem mehettem, mert jött Vikidee a Skyline-ért. Jócskán mentek a percek, az edzés már el is kezdődött, mi meg még itt bohóckodunk a kocsikkal. Szerelvény el, Viki ideért. Pakolászás, tökölés, Vikire jellemző téblábolás de valamikor 10 óra tájékán talán el tudtunk indulni. A Skyline lábon veszi a néha szó szerinti akadályokat tökölig, pláne Viktor Diájával a (jobb)kormány mögött. A kocsit nem erre találták ki, bár nagyrészt jó az út, nem a sofőrön múlt, hogy 1 óra volt a fél órás út a 3 kocsival konvojban.

Az edzés már simábban ment, bár "valaki" elfelejtett szólni gumis Petiéknek, hogy ma bizony munka van. Volt is neki, csak épp otthon falazott.

(Ide csendben jegyezném meg, nem ez az egyetlen hiba az utóbbi időben és semmilyen jó érzéssel nem tölt el, hogy tucatnyi pilóta panaszkodik a munkám hiányára. Én a "mindenki pótolható" elvet vallom, mégis azt kell tapasztaljam hogy bizony fellazult a szerkezet és rések vannak a pajzson... erre még visszatérünk egy másik cikkben)

http://www.carsandgirls.hu/download/gallery/driftedzes090425/CarsAndGirls_driftedzes090425_47.jpg

http://www.carsandgirls.hu/download/gallery/driftedzes090425/CarsAndGirls_driftedzes090425_34.jpg

Dél előtt kicsivel értünk ki, gumis már a helyén, leparkoltunk Ádiék mellé és elkezdtünk nekikészülni a nap maradékának. Majd 3 órát valahol eltököltünk és ezt nem illik/lehet mások szemére vetni, ugye?!?

Attis már a saját edzésidejének végéhez közeledett, de ahogy láttam jókat ment, meglett a hiányzó erő a kocsijában. Feri volt a toppon, beállt a sorba de az előre -csak edzésre- feltett 15-ös slickeket kár volt erőltetni, pár felfutás után visszaraktuk a 16-os felniket a kopott pzerokkal. Nem volt zökkenőmentes az edzés Feri számára, kicsit túllihegte a felengedési procedúra kritizálását, elfőtt agyban és ez látszott a futamain is. Később beszélgettünk, kiszaladt a gőz és a körök is sokkal meggyőzőbbek lettek. Adtam pár tippet a pálya teljesítéséhez és Feri ezeket meg is tudta valósítani. Kezdem egyre kevésbé érteni, hogy honnan jönnek nekem ezek az infók, miért tudom fejben így összerakni a pályákat??? 2 éve nem megyek keresztbe kocsival és bár régóta és több kocsival is jártam versenypályákra, semmi versenytapasztalatom nincs, még vezetéstechnikai elméletet sem olvasgatok és pilóták mellett sem ülök annyit, hogy onnan szívjam el a tudást.

http://www.carsandgirls.hu/download/gallery/driftedzes090425/CarsAndGirls_driftedzes090425_111.jpg

Mindegy, Feri megfogadta és összerakta a pályát, emiatt kora délután már a haladó sorban koptatta a gumikat és látványosan jókat ment, így a bírók ugye ki sem szedték onnan.

A pálya egyébként a 2007-es KOE volt. A kezdő nagy balos külső íven, 3-asban ajánlottam megindítani, majd szűkebben a közepén és 1-2 kuplungrúgással ki kellett sodródni a másik oldalán. Ekkor következett egy átfordítás a sikánhoz, még mindig 3-ik fokozatban és csak a sikán után kelett visszaváltani 2-be, az újabb átfordítás közben, amibe esetleg egy kézit is bele lehetett tenni pontosításképpen. Az utolsó két kanyar csikikcsukija kettőben már nem lehetett probléma, ez az eleje óta ment is Ferinek.

Ádi is nekikészült a menetnek, bár az első körökben voltak kibutulások és bepördülések, az hamar kiderült hogy a kocsi szépen mozog és nagyon erős, valamint Ádi sem felejtett el vezetni és a kocsival is hamar össze fog szokni.

http://www.carsandgirls.hu/download/gallery/driftedzes090425/CarsAndGirls_driftedzes090425_180.jpg

Sokan kiszúrták maguknak a pályára lépő "újoncot" mind a közönség soraiból, mind az épp nem aktív pilóták, de a pályán lévők is. Kerényi Ádámmal már az első körökben tsuisót imitáltak, persze Ádi vezetéséből még hiányzott a stabilitás, az már látszott, hogy erőben nincs hiány.

 

Vikidee nagyon túllőtt a célon a Nissannal, aki kocsi egy igazi vadállat, egy könyörtelen fenevad olyan erővel, amit azon a 3 centi pedálúton gázzal kezelni szinte lehetetlen. Ne felejtsük el, hogy a pilóta 2006 óta nem lépett pályára, így gyakorlata, tapasztalata szinte nulla. Ám merjünk nagyot álmodni és Viktor így is tett. Pontot téve a Volvo projektre ez a beruházás hosszú távra szól. Az autó mind motorerőben, mind futóműben tökéletesen elég lesz az elkövetkező néhány évre a magyar driftben, akármelyik kategóriában.

http://www.carsandgirls.hu/download/gallery/driftedzes090425/CarsAndGirls_driftedzes090425_48.jpg

Az első és legfontosabb amit meg kell találni a Vikinek, az az összhang a kocsival. Ám ez egy ilyen autóval sokkal de sokkal nehezebb, mint az bárki is hinné és bizony ezt még Zora is "megénekelte" www.drifter.hu/index2.php .

Szólj hozzá!

Címkék: edzés nissan általános ádi attis vikidee hferi s14


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr381090846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása