driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.02.27. 18:10 Leslie_

Zora álarca

Már nem is emlékszem, hogyan jött az ötlet, hogy én ebben segítsek Zorának. Addig emlegette a fantasztikus szerzeményét, míg kíváncsi lettem rá. Addig panaszkodott a sosem elkezdődő lakatosmunkára, míg valahogy felajánlottam neki, hogy megcsinálom.

A kocsi már önmagában is érdekesség, tengerentúlról származó Volvo 242 kupé, azaz 2 ajtós. Első blikkre még egyben is volt, de részleteiben már látszottak a hibái és minél tovább nézegettük, annál többet vettünk észre. De mi a kihívás, ha nem egy ilyen vashalmaz?

Na menjünk neki a drótkoronggal és a flexxel:

 

Zora volt olyan előrelátó, hogy minden létező és kapható elemet összevásárolt. Nem tudhatta biztosra mi is lesz valóban szükséges, de jól tippelt, minden és még annál is több. A hátsó sárvédő sarkai ugye maradnak és a pótkerék (áll a sárvédőben) illetve ennek tükörképe között azonban nincs javítóelem. Persze már vas sincs, úgyhogy elő egy darab lemez és a kalapácsok.

Ugyanez a küszöbelem találkozásánál, türelem, kalapál, igazít, türelem, türelem, kalapál, igazít...

Idáig vezettem a fotónaplót, de ennél azért jobban állunk... és régóta. A projekt megpihent egy kicsit. Ha valaki azt feltételezte, hogy a driftből százezreket, milliókat lehet keresni vagy egyesek szerint sikkasztani, legyen nekik külön tartalma ennek a témának. Én sem élek meg belőle és talán volt olyan munkahelyem is, ahol ha nem is nyíltan, de a driftrendezvények miatt lettem lapátra téve. Zora helyzete sem különb, az MDSZ elnökeként és elvakult Volvo rajongóként is csak az a tény, hogy nincs pénze egyenlőre a folytatáshoz. Remélem nem sértem meg azzal, hogy ezt leírtam.

2 komment

Címkék: volvo általános


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr2966796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6ai 2009.02.27. 11:41:09

a 242-es egy gyönyörű autó képen... "élőben" még sajnos nem láttam :-( Sok sikert és kitartást hozzá!

Zora242 2009.03.03. 15:22:58

Hehe, dehogy sértesz, sőt örülök, hogy számon tartod még, mint készülő projekt.

Nagyon az elején vagyunk, de ami késik nem múlik, már "csak" pénz kérdése az egész :))
süti beállítások módosítása