driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2008.04.03. 09:10 Leslie_

KoE OB 1/1 Bekksztédzs. I'm the JOKER!

KoE azaz King of Europe vagy Európa Királya. Ezen a néven fut egy sorozat Európában, akik a különböző FIA által nem felkarolt versenyeknek hátteret adnak. Ilyen a gyorsulás (drag) és példának okáért a drift is. Nevezhetjük a legrangosabb szériának is a kontinensen és kis hazánk tavaly rendesen beletenyerelt a nagy nyugati elit képébe. Sikerült ugyanis egy nagyon komoly versenyt rendeznünk. Annyira, hogy a szervezők még abban az évben szépen kihúzták szerencsétlen svédeket a naptárból és nekünk adták a zárófutamot.

Eddig a történelem, akit érdekelnek a részletek, azok rá tudnak keresni a neten a megfelelő helyeken mint www.drifter.hu vagy www.kingofeurope.net .

A mostani helyzet sem kilátástalan, bár képletesen és az égre értve is gyűlnek a felhők a fejünk felett. Elszánt szándékunk mindig emelni egy picit a színvonalon, így most is többet vállaltunk mint kéne. Tavaly kivételeztünk pár pilótával a jó szándék jeleként de nagyon ráfaragtunk. Hiába a név hiába az évtizedes versenyzői múlt, mégis a nyakunkba kaptunk egy általuk okozott balesetet, amit jóakaróink egy feljelentés útján még jogi útra is tereltek.
Na nem a "sértett" (sérült) kisfiú és szülei, ők azóta is lelkes látogatói a rendezvényeinknek.
Sajnos a múlt heti ralis baleset sem engedi feledtetni velünk, hogy az autósport veszélyes és a baj minden biztonsági intézkedés ellenére is bekövetkezhet. Emiatt és a tavalyi  tapasztalatok végett idén annyira túlbiztosítjuk magunkat, amennyire csak lehet.
Nemsokára indulok a tököli repülőtérre gumifalat építeni. Nem vicc, olyan biztonsági zónát kell csinálnunk ami lehetetlenné tesz bárminemű sérülést. Tesztelni is fogjuk, ígérem arról is beszámolok.
Még a szervezések alatt beszélgettük Zorával (MDSZ elnök-főszervező) hogy idén átadom a stafétabotot egy olyan embernek, aki a későbbiekben sem akar versenyezni mert én ugye szeretnék. Akkor pedig nem lesz aki beugorjon helyettem csak úgy, mert én tudom a feladatokat, le is van írva, meg is van határozva de ez akkor is még egy kissé kiforratlan pozíció. Ez a Depófőnök státusa. Irányítja a pályabírókat, ügyel a pálya és a depó rendjére, megoldja a problémákat.
Az utódom biztosan meg fogja állni a helyét, de azért még ott leszek, ha kellek. Az én eddigi asztalom főleg a rendezés volt, de ehhez nagyon sok előszervező munka kapcsolódik, mint most is. A versenykiírásunkban majdnem mindenki posztja és feladata le van írva ám én most kimaradtam. Nem véletlenül, mert egy önműködő csapatot akarunk összehozni, akik szakmailag felkészültek, döntéseket hoznak és azokat önállóan végrehajtják valamint megoldanak minden felmerülő problémát maguktól.
Így én most amolyan Joker-ember lettem, mindenre figyelek és ahol tudok segítek. Mint mindenki más persze aki feladatot vállal egy ilyen -nyugodtan mondhatjuk- nagyszabású dologban.
Sok munka van még ebből hátra, de azt most nem tudom részletezni, mert indulnom is kell a pályarajzzal a kezemben a rendezvény helyszínére, instruálni a pályamunkásokat és természetesen dolgozni velük.

természetesen folytatása következik!

5 komment

Címkék: általános


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr61408985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabi · http://www.bernhardt-fashion.hu/ 2008.04.03. 09:29:44

KoE-ra én is kinézek! :))

ommm 2008.04.03. 09:57:22

Túlvállalás nem jó, nem jó.
Bővíteni kéne a felügyelői csapatot, nehéz egyszerrre mindenütt ott lenni.
Remélem azért legyűritek a gondokat.
Sok sikert!

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.04.03. 11:12:44

szeretem a driftet, de tavaly Tökölön az a pálya tényleg elég hátborzongató volt.
szerencse, hogy nem lett nagyobb baj, mert az eléggé megakaszthatta volna drift hazai elfogadottságát.
örülök, hogy most komolyabb pályát építetek, és remélem a lelátókról azért látni fogjuk majd az autókat. :)

Leslie_ · http://driftgarage.blog.hu 2008.04.05. 00:20:08

nem a pálya volt hátborzongató, hisz a bukóterek megvoltak akkor is.
az hogy a másik irányba ment a kocsi, mint gondoltuk, az olyan végletesen amatőr hiba, amivel szinte számolni sem lehetett. senki sem sodródott oda sem előtte, sem utána.
nem a pálya volt rossz, hanem a döntés hogy engedjünk pilótákat egy bizonyos szint alatt.
egy EB az EB.
süti beállítások módosítása