driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2011.11.06. 15:09 dg.se.

Önök kérték!

Ennek a posztnak az elején le kell lőjem a poént. Amikor Niki megnyerte a HELL OB 4-ik, éjszakai futamát, sokan megkérdőjelezték a trófea értékét. Legfőképpen azért, mert azzal egy időben zajlott a hungaroringi futam is. Persze azt csak a figyelmesebbek vették észre, hogy Nikinek a mezőnytől függetlenül szinte csak erős ellenfelek jutottak! Zentai Attila a kvalifikációk királya, Szabó Szilárd többszörös dobogós, a tehetséges és lelkes Zalabai Zsolt, de főleg a döntő csata Nagy Gergely "Indián" ellen. Ha valaki szerint ezek a fiúk könnyű ellenfelek, hát gondolja újra a saját értékrendjét.

Egyesek még arra is ragadtatták magukat, hogy Nikit kritizálva invitálják meg a "saját" bajnokságukba, amit értékesebbnek tartottak a konkurenciánál. Azóta tudjuk a csattanót, Niki eljött, megmérettetett és bizony rendet rakott.

Kezdjük az elején. Mivel a versenyek edzésnapjai mindig feszültebbek, régóta készültünk már a novemberi edzésre, mint egy kis mókázás a szezon lezárására. Azonban ezt a driftgp csapata átpasszolta az mdsz-nek versenyrendezésre. Mivel mind Olaszországban, mind a bukaresti versenyen erősen hátráltatva voltunk hogy bármit is foglalkozzunk az autóval, elhatározta a csapat hogy eljövünk legalább a pénteki edzésnapra. Persze ha már verseny is van, esetleg benevezünk. Az első negatív dolog a pálya nyomvonala volt. Bár tempót ígért, Románia után ez messze nem volt olyan gyors, és nem is túl technikás. Mi azonban nem is a pálya miatt mentünk ki, a Z4 futóművén akartunk végre fogást találni, hogy irányíthatóbbá váljon ez a majd másfél tonnás gokart.

A szerdai napon még dolgoztunk kicsit az első tornyokon, hogy tágabb tartományban lehessen állítani, majd csütörtökön este a futóműves helyrehozta amit mi a változtatások miatt elrontottunk. Ezzel persze lejjebb ült a kocsi eleje, amin emelnünk kellett. 8mm szinte csodát tett, de egy alkatrész egyből az utunkba is állt, akadtak a gólyalábak. Mivel nem találtuk a hosszabbítás okát, rövid tanakodás után kiszereltük és a korábbi 2 körüli érték helyett immár -5 fokos első terpesztéssel támadta a bmw a kanyarokat. Egyre nagyobb sikerrel!

Azonban nagyon elkezdte enni a gumikat, így az edzés további részét a gumik válogatásával és taktikázással töltöttük. Na meg újabb keréktőcsavarok javításával. Niki egyik köre végén 2 tőcsavar Leslie kezébe esett, majd amikor a reptér túloldalán lehetőséget kaptunk a javításra, pár száz méter után még kettő feladta a harcot és a korábban kicserélt egy újabbal valamint kézi megtámasztással álltunk fel a trélerre. Az utolsó métereken még az az egy szem csavar is kiszakadt, emiatt a kocsit szinte a hasáról kellett emelni a tréleren, le sem tudtuk venni róla. Nem emlékszem mennyire húzódott el a javítás, de soknak tűnt, mivel Niki addig Lakboy Silviáját próbálgatta, amit emiatt nem mind láthattunk. Remélem erről majd beszámol kicsit bővebben.

A jobb oldalon immár minden tőcsavarunk új volt, a balon azonban csak kettő. A nap vége felé pedig a 3 régiből 1 megint viccesre vette a figurát, szóval az edzés végén csomagoltuk is a masinát és a kapott 2 tőcsavarral, otthon Leslie még egy kis túlórával zárta a napot.

Másnap reggel az eddiginél is korábban kezdtük az edzést. Jól ment mindent, de az utolsó köröket már csak az élmény miatt teljesítette Niki, jó gumikat fel sem tettünk a kvaliig. A körök lefutása bemelegítés nélkül zajlott és Galacs Gabi szerencsétlen dupla beforgását leszámítva jó helyezésekben reménykedtünk a 3 pilótának. Grózi 4ik és Laky 6ik helye reális, azonban Niki a 16ikon érthetetlen, magyarázatot sem kaptunk rá. Minden mindegy alapon Niki csak a jogosan kvalit nyert Szolga Róbert miatt lépett pályára. A jobb érthetőség kedvéért, A toyotás srác olyan szépen autózott, hogy Niki összes reménye egy jó és élvezetes csata volt, nem a győzelem.

Lakynak eközben megszűnt a korábbi elektromos zavara, az erősebb biztosítékot immár nem verte le az üzemanyagpumpa. 

Nikié volt az első csata. (Innentől szigorúan a mi szemszögünkből és a saját véleményünket olvashatjátok, nem onnan és nem úgy láthattuk a csatákat ahogyan a bírók, ezért nem tudhatjuk mi miért volt úgy, ahogy.)

Niki követőként gyengébb megindítást produkált de a Hacsi sem futott tökéletesen, emiatt a valószínűsíthető pontszám 6-4 Szolga Robi javára. Fordított esetben viszont Niki elég szépen a hibátlanul ment, míg a Hacsi megint rontott, immár jóval nagyobbat. Szerintünk 7-3 Niki javára és minden bizonnyal a bírók is így látták mert a győztes a dgse pilótája lett.

Grózi Varga Attilát kapta és a tapasztalatlanabb fiú majd 100 lóerő hiányától és rosszabbul beállított futóműtől kísértve esélytelen volt a hiba nélkül muzsikáló M5 és a driftmeister ellen.

Laky első csatája Szili Krisztián ellen zajlott, egy számunkra érthetetlen visszahívással, amit Laky vitt és továbbjutott. Igaz, Zoli visszavett az edzésnapi teljesítményéhez képest, biztosan a technikai zűrök is zavarták és saját bevallása szerint a pályát sem élvezte egyáltalán.

Niki második futama Zeusz ellen volt. Itt történt pár furcsaság, mert az első menetüket visszahívták azzal az indokkal, hogy Niki fékezett a megindításkor. A mosolyt azonban az csalta az arcunkra, hogy mindezt az ügyeletes versenyfőnök nem Nikivel beszélte meg, hanem őt továbbintve Zeuszt tartotta fel percekig, miközben senki nem tudott semmiről. Miután Nikit figyelmeztették a rajtban, ő jelezte hogy azért fékezett még a megindítás előtt mert nagyon elhagyta a jóval gyengébb e30-at és nem akart távolság miatti visszahívást. Persze máskor ezt mindenki elintézi egy "profi vagy oldd meg" mondattal (volt ilyen) és azt sem értjük, miért Zsoltival tárgyalták ezt meg Niki helyett, de mindegy. A második futamon ezért Niki a saját tempóját autózta és Tussaynak nem sok esélye volt utolérni. Az értékelést nem tudjuk de ha nem egál, akkor Nikié a kör. Követőként Nikinek nehézséget okozott a lassabb indítás, de nem hibázott, az utolsó két kanyarig szépen tolta a zöld bmw-t. Itt azonban két esetben is erősen lelassult a "menekülő" autó. Nem feltételezzük hogy Zeusz direkt csinálta volna ezt, de a Z4 szépen reagált a beforgás közeli helyzetekre és mindkét esetben szép mentéssel oldotta meg a 400 lóerő. Vagy ezt, vagy a korábbi csatát Niki kellett nyerje, hisz továbbjutott.

Grózi az ikertestvérét kapta Bálna személyében, na nem testalkatra, hanem kocsira. nagyobb távolságból már nem látszik az egyik e36 metál fénye és a 2 M5v8 hangja is hasonló, ám Grózi ma jobban irányította az övét és a csatát is, irány a Top4.

Laky azt a Cziffer Lacit kapta ellenfélnek, akivel már az edzésen is autóztak párat, így mindenki tudhatta mire számíthatunk. A jobbkormányos SX technikailag eléggé elmarad a Silviától és Laci vezetési tudása sem a motorerőt, sem a futóművet illetve a beállításokat nem pótolhatja és nem is tudta, ezzel a legjobb 4ben immár 3 Driftgarázs pilóta várta a rajtot Zicherman Zsoltival kiegészítve.

Niki baráti de kíméletlen csatában felülkerekedett Grózin, aki egy beforgás miatt be sem tudta fejezni a körét. Az utolsó kanyarban annyira utol akarta érni a meglepően gyors Z4-et, hogy a terhelésváltás után már nem tudott kellően lelassulni a szűkebb kanyarhoz. Niki a döntőben.

Laky gumispórolása eddig tartott ki, cserélni kellett ismeretlenre és ez megbosszulta magát. Bár beszéltünk is róla, hogy kevesebbet kéne vállalnia a megindításkor, ez persze nem sikerült. Laky okos és pontos, megfontolt pilóta de még a vére is versenyzik az ereiben, egy megforgással adott óriási előnyt a Pető Peti eladó autóját hajtó Zichynek.

3ik hely: Laky - Grózi

Ahogy a fiúk beálltak a rajtba, a narancs e36 eltörte mindkét féltengelyét! Grózi segítségére György Szilveszter "sietett", felajánlotta a kocsiját a csatához amibe természetesen Laky is azonnal belement, akár nyer vagy veszít, azt csatában tegye. Niki mint taxis, felment Zsoltiért a rajtba és lehozta a depóba. A csata elég jól sikerült, de Grózi megint rontott követőként, ezért a 3ik helyre Zoli állhatott fel később.

Döntő: Niki - Zichy

Zichy egyre jobban összeszokik az e36M3-mal, de nem tudta a lépést tartani a Z4-gyel és nagy hibával talán több pontot is Nikinek ajándékozott. Immár csak abban bízhatott Zichy szurkolótábora, hogy Niki követőként hibázik, ahogy a korábbi években pár alkalommal ez meg is történt. De nem ma! NeroM3 bizony nem keveset fejlődött fejben és vezetéstechnikában és az autó is átesett több módosításon. Bizony a kezesebb első futómű és a tapadást találó 400 lóerő minden segítséget megadott a megkérdőjelezett máriapócsi győztesnek, hogy befogja a kétkedők száját, másokét pedig tátva hagyja.

A félreértések végett az utószót töröltük.

Szólj hozzá!

Címkék: edzés verseny bmw nissan csapat niki leslie drift általános lakyboy grozinger


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr493358185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása