driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2009.09.05. 07:29 Leslie_

Jóreggelit!

 Eljött hát a nap amire tavasz óta vártunk. Mégpedig az YB motor visszaépítése a DriftSpec Escortba. Kicsit nehezen akart összeállni a dolog, sok akadályba ütköztünk és amikor megoldódni látszott valami, még akkor is rátett egy lapáttal a sors. Biztosítván minket arról, hogy foglalkozik velünk. Ezt az egészet nem is részletezném, majd talán megteszi Z0tya.

Lényeg a most. Nemsokára érkezik Zoli a vontatmánnyal, a Scorpio mögött a trailer és rajta az Sierra. Az Escort már kedd óta nálam van, egy fuvarhoz hozzácsaptuk annak az ideszállítását is, így nem jött üresen a tréler hozzám. A Sierra tulajdonképpen egy próbapadként üzemelt, abban járattuk be a motort. Kapta és még a mai nap is kapni fogja a kilométereket, miután Z0tya megérkezik, leveszi a tepsiről és indul is tovább, majd vissza.

A Scorpio is berhelődik kicsit, mivel a legutóbbi motorcsere az én "hibámból" eredően fakadt, így felajánlottam Z0tyának a legutóbbi Scorpio bontásból megmaradt sokkal jobb állapotú és vadonatúj kuplunggal rendelkező motoromat a kissé kehesebbért cserébe, egyfajta jóvátételként. Ezek nem azok a tételek, amik akár egymás közt vagy akár anyagilag is számítsanak. Lényeg, hogy az igavonóban jó erőmű dolgozhasson és tudjuk használni, amikor kell. Vicces, hogy ez lesz benne a 4ik (igen negyedik) motor, de ezzel a büdzsével így gazdálkodhatunk, olcsóbb a csere mint akár egy hengerfej felújítás. 

Közben hírértéke van annak is, hogy megtaláltam a megoldást a "normál" kúpos csatlakozású csonkállványhoz is a "csalós" lengőkar-átalakításhoz. Amilyen kommersz megoldást kínál a golf gömbfeje a cosworth csapszeges csonkállványba, ugyanolyan meglepően egyszerű a kúpos is... F astra. Méretezés és kialakítás a jövő héten, ennek kicsit más a geometriája. A forgáspont eltolása pedig nem hasamraütök folyamat.

Visszatérve a kiinduláshoz, ma lesz a műtét, de előtte bemelegítésként még a Scorpioban cserélünk motort, ha már homár, legyen kövér alapon. Z0tya nemsokára érkezik de én megyek is, mert még van egy órás munkám a saját escortomon, amin kis futóműjavításokat eszközöltem, azt kell befejeznem hogy szabad legyen a garázs.

A mai nap ezért kicsit extra lesz, igyekszem többször is bejelentkezni, ahogy épp alakulnak a dolgok. Érdekes lesz majd visszaolvasni.

 

jaaaa, és délután garázspartííííííí :) 

Szólj hozzá!

Címkék: általános escort driftspec escort cosworth yb


A bejegyzés trackback címe:

https://driftgarage.blog.hu/api/trackback/id/tr731361291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása