driftgarázs

az egyesület, a garázs, a kocsik, a pilóták, a sport és minden ami történik velünk.

Facebook ajánló

Címkék

2012.06.02. 13:00 Zora242

Lóerők Éjszakája

Hazánk egyetlen és utánozhatatlan éjszakai autós napja kerül megrendezésre június 9-én a tököli repülőtéren. A tavalyi évben közel ötezer látogató volt kíváncsi a drift, gyorsulás és gymkhana szakág összefogásával létrejött rendezvényre. Az idei évben a szervezők még egy lapáttal rátesznek, hogy az éjszakába nyúló versenyeken minden igényt kielégítsenek.

A Lóerők Éjszakája szállóigévé vált autós körökben, mivel egyedi látványvilága miatt a fiatalok és benzingőz vérűek megjelenése már-már kötelező jellegű. A kietlen tököli reptér erre a napra ugyanis teljesen átalakul: autós programok, gyönyörűen kivilágított gyorsulási pálya és drift aréna várja a kilátogató nézőket. A nyári hőségtől sem kell aggódni, mivel a rendezvény délután 5 órától nyitja meg kapuit és egészen éjfélig tart majd a móka.

A korai érkezők gyönyörű Fordokba akadhatnak, mivel a Ford Majális jóvoltából a márka szinte összes típusával találkozhatunk a letűnt korszaktól egészen mostanáig. A Carstyling csapata az év egyik legnagyobb autós szépségversenyét tartja, így tuningolt és porrá ültetett csodavasakban sem lesz hiány. Az egyedi építésű autók utcájában az este folyamán kezdődik az igazi underground hangulat, olyan, mint amit a nagysikerű Halálos Iramban mozifilmben is láthattunk. Nem lesz hiány a nagyteljesítményű tucc-tucc autókból is, aki erre gerjed egész biztos csodájára fog járni annak, amit látni fog.

Sok időnk a bámészkodásra nem lesz, ugyanis a gyorsulás szerelmesei egy gyönyörűen kivilágított kifutón tehetik próbára magukat. A nevezési díj bagatell, így ha kedvet kapunk, akár sportos utcai autónkkal is felállhatunk a csíkra, vagy kihívhatjuk barátainkat. A drift arénában is nagy lesz a nyüzsgés, mivel hazánk gymkhana huszárjai a drift verseny rövid szüneteiben bemutatókkal fogják szórakoztatni a nagyérdeműt. Már a tavalyi évben is nagy sikert arattak a szirénákkal felszerelt versenyre épített Ladák, a srácok egész biztosan készülnek idén is valami meglepetéssel.

A rendezvény legjobban várt eseménye vitathatatlanul a Hell Energy Országos Drift Bajnokság 3. futama. Minden bizonnyal rekordszámú versenyző fog nevezni, mivel az elmúlt esztendő egyik legjobb versenyének címét kapta a tököli éjszakai derbi. A drift gladiátorainak küzdelmeit a nagyteljesítményű reflektorokkal megvilágított nyomvonalon egyedi látványelemekkel is feldobják a szervezők. Természetesen ilyenkor a pilóták is kicsinosítják autóikat: világító szelepsapkák, neoncsövek, stroboszkópok, meg ami a csövön kifér. Az üvöltő V8-asok, turbós vasak mellett természetesen a NanoEnergizer által támogatott 550 lóerős Mustangot is láthatjuk majd, ahogy lapjával fűzi a pályát. 

Már minden összeállt erre az elképesztően jónak ígérkező éjszakai rendezvényre, akik tavaly részesei voltak a Lóerők Éjszakájának azok biztos, hogy idén sem fogják kihagyni. A kérdés pusztán az, hogy vajon Te kedves olvasó hogyan döntesz?

Lóerők Éjszakája – Június 9. szombat. Start: 17:00
Hell Energy Országos Drift Bajnokság 3. futam
Gyorsulási verseny (402m)
Gymkhana Show
Carstyling Tuning szépség verseny

Belépő: 2.000,- Ft

Bövebb info: www.driftgp.hu / www.drifting.hu / www.gymkhana.hu / www.futam.hu

Kövess minket a facebookon is a rendezvénnyel kapcsolatos friss hírek, infók miatt!

Szólj hozzá!

Címkék: verseny drift gyorsulás gymkhana driftgp


2012.04.25. 10:00 Zora242

Drift Majális a munka ünnepén!

Magyarországon 2006-ban mutatkozott be első alkalommal az autósportok egyik leglátványosabb szakága a Drift. Akkoriban széria autók hada próbálta meg kilinccsel előre lefűzni a kecskeméti gokart pályát több-kevesebb sikerrel. A hírős város ékességén azóta sem történt olyan esemény melyre több néző lett volna kíváncsi, mint a drift autósportra. Május 1-én a Drifting.hu szervezésében immáron 3. éve ünneplik meg a sportág születését, melyre most is rendkívül nagy az érdeklődés.

A Drift Majális kifejezetten a nézők kiszolgálását hivatott betölteni, mivel a drift bemutatók mellett számos érdekes autós-motoros programot hoznak tető alá a szervezők. Minden korosztály megtalálhatja számításait az egész napos rendezvényen. Folyamatos programok várják a kilátogató nézőket, nem csak a gokart pályán, hanem annak tőszomszédságában található Nagybani piacon is. Természetesen a leginkább várt program most is a Drift bemutató lesz, melyet hazánk legjobb profi pilótái fognak elkövetni. Nemcsak kívülről lehet majd megtapasztalni az elképesztő látványvilágot, mivel a Drift Taxi keretén belül igazi élményautózás is vár kicsikre és nagyokra egyaránt.

"Mindig jó hangulatban telik el ez a nap, talán azért, mert minden évben több száz lóerős, hátsókerék hajtású, profin megépített versenyautókkal próbáljuk minden adrenalinra és driftre kiéhezett nézőnek megmutatni, hogy mit tudunk. Természetesen ezenfelül sok színes programmal várunk minden kedves érdeklődőt!" – adta hírül Tóth „Alapos” Géza, 2011 év drift bajnoka.

Miután a család a versenyekhez hasonlító imitált páros csatában egyszerre kiautózta magát, garantáltan lesz még látnivalójuk. Apukának egy kis időre szét kell válni a családtól, mivel reá egy 18-as karikás sexi autómosás vár elképesztő hölgyek kíséretében. Mindeközben a gyerkőcök gokartozással készülhetnek rá majdani drift karrierjükre, mivel a drift fertőzés számukra elkerülhetetlen.

A kiállítói soron a MyCar Hungary csapata autós szépségversenyt tart, miközben a kecskeméti BMW-sek is egybe gyűlnek eme rangos eseményen. A JSZV Tuning Klub a nagysikerű Hungária zenekar slágeréhez fog visszanyúlni, ám ezúttal a léc alatt nem embereknek kell majd átbújni, hanem a porrá ültetett tuning autók szállnak egymással harcba. Az Autó-Limbó első alkalommal fog debütálni hazánkban, és igazi mókás programnak ígérkezik. Itt a „csalás” elfogadott, hisz ha egy autó nem rendelkezik állítható magasságú futóművel, akkor bevethetőek egyéb praktikák. Leeresztett kerék, fél-tucatnyi vendég a hátsó ülésen, csomagtartóba rejtett fél téglák, meg ami eszükbe jut majd a leleményes magyar srácoknak és lányoknak. Aki pedig a buli zenére táncra perdülne annak a Fusion Dance bemutatója fog instrukciókat adni, ami egészségmegőrzésnek sem utolsó testmozgást ígér.

Május 1-én tehát egy igazi családi program vár mindenkire Kecskeméten. A Budapestről és az egyéb városból érkezők a központba érve nyugodtan menjenek a V8-as, turbós hangok és a gumicsikorgás irányába, mert a város ettől lesz majd hangos.

Bővebb információ: www.drifting.hu

Szólj hozzá!

Címkék: video drift általános driftgp


2012.04.24. 10:45 Zora242

Taszári autósokk!

Jobb, ha már gondolatban felkészülsz a hétvégére, mert a 6 éves taszári majális irgalmatlan tempót diktál! Három egyedülállóan látványos autóverseny vár egy napon, egy helyen, egy időben!

Gyorsulási verseny (OB II.):1000Ft ellenében megtudhatod, hogy milyen sebességre képes felgyorsulni az autód negyed mérföldön, mennyi idő alatt teszi meg a távot, és hogy milyen reakció időd van a startolásnál. Ha csak nézőként vagy kíváncsi, akkor a legütősebb magyar, horvát, lengyel, szlovén, osztrák, belarusz, és holland gyorsulók küzdelmében gyönyörködhetsz. Megleptetésekben nem lesz hiány a sleepertől a super street dragster-ig mindent meg fogsz találni.

2012.05.01 - Gyorsulási verseny (beton kifutópálya):

10:00 – 15:00 Kvalifikációs edzések folyamatosan (Motor & Autó)
15:30 – 19:00 Kategória döntők (Motor & Autó)
19:00 – Gyorsulás díjátadó

Street Drift (OB I.): Autópálya tempóban, kilinccsel előre? Igen ez a drift, ahol a legszebb ív, szög, és a legnagyobb sebesség a nyerő! A Magyar Bajnokság első fordulóját is itt láthatod, s ha neveznél az éves street bajnokságban, akkor bővebb tájékoztatást az info@drifting.hu vagy az info@futam.hu email címen kaphatsz. Ha meg csak kipróbálnád 10.000,- Ft-ért megteheted. Bővebb infó: +36.30.648.66.45! Szabályzat itt olvasható: http://drifting.hu/szabalyzat

Hivatalos Drift edzőnap 2012.04.30-án, csak a versenyzőknek és kísérőiknek!

2012.05.01 - Street Drift OB (aszfalt kifutópálya):

09:00 – 10:00 Versenyzői eligazítás (DRIFT)
10:00 – 12:00 Kvalifikációs edzés (DRIFT)
12:00 – 14:00 Kvalifikáció (DRIFT)
14:00 – 15:00 Gymkhana Taxi
15:30 – 17:30 TOP8 páros csaták (DRIFT)
18:00 – Díjátadó

Gymkhana (OB II.): Te még nem tudod, mi az a dzsimkana? Egy nagy adrenalinlöket! Egy új technikai sportág, mely az ismert versenyek kombinációjából született! Rally, szlalom, gyorsulás, drift, Time Attack, egy egyedi pályán, ahol a lehető leggyorsabban, 0%-os hibával kell teljesíteni a távot. Itt nem a drága versenyautón van a hangsúly, hanem a pilótán, mert szellemileg és fizikailag is a maximumot kell nyújtania. Neveznél az autóddal? Kérj bővebb tájékoztatást az info@gymkhana.hu címen! Itt láthatod a pályarajzot, mely minden elárul a versenyről!

Hivatalos GYMKHANA edzőnap 2012.04.30-án, csak a versenyzőknek és kísérőiknek!

Gymkhana nevezési díj (licences versenyzőknek): PRO: 15.000,- Ft / AMATŐR: 10.000,- Ft

A bajnokság első fordulójának TOP3 helyezettje ingyenes nevezésben részesül!

2012.05.01 Gymkhana pálya (aszfalt kifutópálya):

09:00 – 10:00 Versenyzői eligazítás (GYMKHANA)
10:00 – 12:00 Kvalifikációs edzés (GYMKHANA)
12:00 – 14:00 Kvalifikáció (GYMKHANA)
14:00 – 15:00 Gymkhana Taxi
15:30 – 17:30 TOP8 páros csaták (GYMKHANA)
18:00 – Díjátadó

És ha ez még nem volna elég kaland számodra, akkor a dögös hostess lányok, a kiállított tuning autók a carstyling.hu parkolójában, és egy teljesen új pályakiosztás vár téged és barátaidat – ja és persze meglepetésprogramokból sem lesz hiány! A programok egy időben, egymástól függetlenül zajlanak. Minden verseny saját hangosítással és műsorvezetővel rendelkezik. A választás csak rajtad áll, melyiket nézed, vagy melyikben akarsz részt venni!

Ha tetszik a műsor a rendezvény területén vásárolhatsz a DRIFTGP és GYMKHANA SHOP-ban polót, sapkát, nyakbavalót, és matricákat!

Általános rendezvény programterv:

10:00 – Kapunyitás
10:30 – Programok kezdete
17:30 – Kapuzárás
19:00 – Rendezvényterület zárása

Mi nem salakkal gurigázunk!
2012. május 1. Taszár repülőtér – 3 program, 1 belépő!

Bejárat a kaposhomoki elágazásnál!

START: 10:00. Belépőjegy ára 2000 Ft/fő – 10 év alatt a belépés ingyenes!

Bővebb infó: +36.70.522.00.16

A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt! A szervezők időjárástól függetlenül megrendezik az eseményt! A Drift és Gymkhana gumis depóban várható kialakult sorban állásra előre felhívjuk a figyelmeteket! A programváltozás jogát előzetes információk kiadása nélkül fenntartjuk!

Szólj hozzá!

Címkék: verseny gymkhana driftgp


2012.04.10. 16:00 Zora242

A játék folytatódik! - Hell Drift OB nyitófutam

A DriftGP Hungary, a Drifting.hu valamint a GyorsulásiFutam első szezonnyitó rendezvénye következik április 14-15-én a Tököli reptéren! Magyarország extrém autós szakágait összefogó szervezetnél, - annak független működésének köszönhetően, nem kell tartani attól, hogy az idei évadban bármely rendezvény elmarad! Sőt a versenyeken olyan forradalmi újítások kerülnek bevezetésre, amit még a drift szakág istene és egyben a sportág japán ősatyja Keiichi Tsuchiya is megirigyelhet.

Igazi családi napnak ígérkezik április 3. hétvégéje, mivel a benzingőz vérűeknek a jó idő miatt már nem kell otthon hagyniuk szeretett családtagjaikat. Mindenki megtalálhatja számításait, hisz már az első napon április 14-én lehetőség van egész napon át egy olyan élményautózást kipróbálni, amit garantáltan nem fogunk elfelejteni. Ez mellett a gyorsulás szerelmesei tehetik próbára autójuk és saját reakcióidő képességeiket. Akár az utcai verdánkat is kipróbálhatjuk, hogy mit tud, hiszen az 1000,- Ft-os nevezési díj szerencsére nagyon barátságos a szervezők részéről.

A Drag verseny mellett a szombati napon néhány méterrel odébb a tököli „nagykockán” hazánk profi drifterei fognak edző napot tartani, mivel másnap megkezdődik a 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság. Hazánk legnépszerűbb drift sorozatára felesleges közhelyes jelzőket aggatni, hiszen az elmúlt esztendőben a versenyek szervezői már bebizonyították, hogy rendszerint minőségi profi rendezvényeket hoznak tető alá. Nem lesz ez másképpen idén sem, aggodalomra semmi ok! A téli szünet alatt a csapat egy percet sem lazsált. Egyik oszlopos tagja gyakorlatilag hazánk egyetlen drift mérnökének címét érdemelte ki. A Hell Drift OB idei nyitófutamon több világújdonság kerül bemutatásra! Ha azt mondanánk, hogy „e-Flag”, „Apex-RangeFinder”, vagy „Drift infópult” minden bizonnyal bután néznének ránk. Pedig köztudott, hogy a magyarok leleményesek e földkerekségen, miért ne lehetnénk a drift sportág egyik vezető fejlesztő országa? Ezek a technikai vívmányok a nézőket és versenyzőket egyaránt olyan információkkal fogják ellátni, amit bármely drift sorozat csak sóvárogva nézhet e földkerekségen.


A 2011-es bajnok Tóth Gézának idén nehéz dolga lesz!

Szükség van az újításokra, hiszen lépést kell tartani a drift versenyzők fejlődésével és versenyautójuk fejlesztéseivel. A szervizcsapatok elméje a téli szünet alatt rendszerint elborul, számos csodavas épült és egyesek már 700LE-ős drift autóról is regélnek! A tavalyi bajnoknak Tóth Gézának fel kell tehát kötni a gatyáját, mert idén a bajor méregzsákok, japán vasak mellett már nitrós és amerikai paripák is ringbe fognak szállni!

Mint tudjuk a drift autósport egyik nagy előnye, hogy a nézők a bikaviadalokhoz hasonlóan egy felépített arénában láthatják a drift gladiátorainak páros csata küzdelmeit. Semmiről sem maradhatunk le, kár lenne hát kihagyni az év első extrém autós szakágak hétvégéjét!

Programterv:
2012. április 14. – GyorsulásiFutam és Drift edzés: Nézői belépő 1.000.-
08:00 – Kapunyitás
09:00 – Versenyzői eligazítás, regisztráció gépátvétel
09:00 – 18:00 Drag futamok, Drift Edzés (közben egész nap Drag és Drift Taxi)
19:00 – Kapuzárás

2012. április 15. – Hell Drift OB nyitófutam: Nézői belépő 2.000.-
09:00 - Kapunyitás nézőknek /  versenyzőknek 08:00
09:00 - 10:00 Versenyzői eligazítás
10:00 - 12:00 Kvalifikációs edzés
12:00 - 14:00 Kvalifikáció
14:00 - 15:00 Drift Taxi
15:00 - 15:30 Felvonulás TOP16 (versenyzői bemutatás)
15:30 - 17:00 TOP16 páros csaták
17:00 - TOP8, Elődöntők, Döntő, Díjátadó

Sajtóakkreditáció: media@drifting.hu

További információ:
www.drifting.hu

www.futam.hu

Szólj hozzá!

Címkék: video edzés verseny driftgp


2012.03.04. 10:05 hferi

A Szombat esti láztól a Tokyo driftig III. rész

Mint látjátok a történet folytatását/befejezését most sem kapkodtam el, de az előző rész óta sok eseményen vettem részt, és otthon sem unatkoztam! Jöjjön hát a 2009-es esztendő, melynek gumifüstös beszámolóiban egyre több helyen szerepeltem (itt itt itt és itt), így most csak azokra a dolgokra koncentrálok, ami esetleg ezekből kimaradhatott. Nem húzhatom tovább az időt, mert a tennivaló egyre több, és nem emlékiratok megírására, hanem naprakész cikkek publikálására való ez a blog...bár egy szavatok se lehet, sebességem kétszeresére nőtt 1 cikk / 2 évről 1/1-es lett a mutatóm! :-)

Év elején meghoztuk a döntést, a piros-fehér sierra 24V-s szivet kap. Szépen sorjában összeszedtem a szükséges alkatrészeket, Beta Balázs pedig elkezdte összerakni a nála levő motort, hogy beszerelhető állapotban vehessem meg tőle.

Hogy tovább javuljon az aranybarna Sierra súly/lóerő aránya, előkotortuk az első műanyag motorháztető "haverját" a sötétkék cosworth műanyag csomagtértetőt, melyet gyorsan lelocsoltunk fehérre, hogy ne rontsa az autó összképét. A 3,92-es difi helyére pedig beszereltünk egy 4,27-eset remélve, hogy így már 3.-ban is megőrzi az autó a driftelési képességét. Mint ahogyan az alábbi video bizonyítja, ez sikerült is: 

A IV. Ford Majális ismét remek lehetőség volt a gyakorlásra, és az esős időjárás is kedvezett nekem, mert a 2.0 DOHC lóerő hátránya nem volt érezhető a csúszós aszfalton. Az eseményt megelőzte egy gyors költözés; a szoba konyhát 3 szobára cseréltük. Ennek örömére kis családomat is kicsábítottam, de Erika annyira nem élvezte a körözgetést és ez nem is volt csoda...később kiderült, hogy már akkor útban volt Veronika testvérkéje, a kis trónörökös ;-)

Ebben az időszakban egyre több ismerősöm kapott kedvet ahhoz, hogy a Sierrát ők is kipróbálják.   Megszerveztünk hát újra egy kis mókázást az Euroringen, és hogy ne szakadjunk el teljesen a gyökerektől, kivittük magunkkal az aranybarna "profi" gép mellé kék testvérét egy szál kagylóüléssel, 4 pontos övvel és hegesztett difivel. Pont úgy, ahogy azt az aranybarnával elkezdtük.

Mindenki mosolyogva szállt ki az autókból, akár a jobb- akár a bal oldalon ült a körözgetés alatt.

Természetesen a műhelyben sem állt meg a munka, bekerült az új erőforrás a MarkOne-ba, Bogyó bekötötte az elektronikát, és 2009 június 30-án feldobbant az új szív:

 

Bizsergető volt hallgatni a hangját és már nagyon vártam a lehetőséget, hogy pályán is kipróbálhassam! Ahogy azt korábban Leslie már megírta (lásd 4. "itt" link fent), ez nem sikerült túl jól...vettünk egy nagy levegőt és kezdtük elölről a 24V projektet, "kissé" nagyobb körültekintéssel, mint eddig. Itt egy kicsit elgondolkodtam, mert ha jól emlékszem, nem volt több esemény 2009-ben, legalábbis amin részt vettem volna. Szóval egy felemás szezon után újra szögre akasztottam a bukósisakot, hogy jövőre újra nekiveselkedjek, remélhetőleg már egy kicsit több lóerővel. Mert igen, eljutottam odáig, és ez nagy boldogsággal töltött el, hogy kijelenthettem; igazi drifter lettem, és a továbblépéshez már az autó volt a szűk keresztmetszet. Folyt. köv...

Szólj hozzá!

Címkék: video általános sierra cosworth hferi gymkhana


2012.01.04. 19:24 Leslie_

RedCrab - Éjszakai finálé, Kakucs!

Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak! Idén elmaradt a szokásos összegzésünk publikálása, de már készül. Autók is épülnek a DGSE "telephelyein" de ezekről is csak kis késéssel tudunk nektek beszámolni. Ha pedig szóba került a késés, bizony a RedCrab és elég hosszasan érlelte ezt a videót a kakucsi versenyünkről. Ám ennek köze lehet a borokhoz, mert igazán jól sikerült!

Hangot neki, teljes képernyő be és indulhat a lejátszás!

 

HELL Országos Night DRIFT Bajnokság - 3. forduló - 2011-10-01 - Kakucs from Red Crab Films on Vimeo.

Szólj hozzá!

Címkék: video verseny bmw nissan csapat niki sierra focus zentai drift általános lakyboy gymkhana grozinger ládi ati galacs driftgp tsuiso


2011.12.27. 20:50 Leslie_

projekt:V - Homework

Laky ugyebár hazavitte a V8-as Sierrát Zsomának, de ettől még nem állt meg az élet. Gábor (mert hát ez a neve) lelkesen foglalkozik a kocsival, amit tud megcsinál maga míg várnia kell a kábelköteg elkészültére. Addig is felcsiszolta és lefestette a korábban és nemrég készült részeket.

Csak egy kis festék, és mennyivel jobban néz ki a belső rész.

A váltóalagút is teljesen gyárinak tűnik, akárcsak az átszabott tűzfal.

Egyszer már megkapta a belső ezt a szürke színt, de közben felszedtük a kátrány(vagy bitumen?)lapokat és persze emiatt is újra kellett festeni.

Immár a műszerfal is a helyén. A hidróskézi nem ott lesz, sokakkal ellentétben Zsomának sem tetszik az általános megoldás. Majd kitalálunk valamit :)

Szólj hozzá!

Címkék: általános sierra zsoma


2011.12.09. 17:00 Zora242

A világ legdurvábban szóló Mazdája

A Mazda Rx7-es modellsorozat nem éppen az alacsony fogyasztásáról és döbbenetes eladási statisztikájáról híres. Névjegyét első sorban drag és pályaversenyeken tette le miután a harmadik generációs modelleket piacra dobták, majd onnan a tuning műhelyek kezébe kerültek. Hátsókerék hajtása miatt természetesen közkedvelt a drift versenyzők körében, az egyik legszebb példánnyal pedig az új-zélandi Mike Whiddett büszkélkedhet.


Tovább a videóhoz...

Szólj hozzá!

Címkék: video mazda madmike


2011.12.04. 22:03 Leslie_

projekt:V - a fejed Dani!

 Újabb vasárnap jött el, amit már rendszeresen a V8-as Sierra épülésének áldozunk Zsomával és Danival. Ma a két végén fogtuk meg a munkát, amíg én a kocsi hátuljával foglalkoztam, Zsomáék az elejét építették.

Hátul szokásos elképzelés mentén haladtunk, elszívóventilátorok és belemezelés illetve a tank szerelése volt a feladat. A normál esetben kisebb autók vízhűtőjére szerelt fém lemezházas propellerek új életre kelnek általunk. Nálunk több szerepet is betöltenek, egyrészt nagyon kellemesen szellőztetik az utasteret, másfelől pedig a beáramló gumifüstöt hivatottak kiszívni a kocsiból. Bevált módszer a nagy nyári melegek esetén is, fokokkal le tudja hűteni a sok üveg vagy műanyag felülettel rendelkező és ezért felforrósodó belső teret.

Gondolkodtunk hova helyezzük a tankot, de aztán a legegyszerűbb megoldást választottuk. A megfelelő helyeken átfúrtuk a lemezeket, felülről csavar, alulról egy anya, amit ráadásul oda is hegesztettünk. Nincs kényelmetlenebb dolog, mint amikor 2 ember kell egy ilyen egyszerű elem szereléséhez.

Közben az autó eleje is haladt. Legutóbb vagdaltunk, hegesztettünk, most szereltünk. Az sajnos kiderült, hogy a tervezett szívó ventilátorok nem férnek el a hűtő és az ékszíjtárcsák között. Emiatt elölről fog kapni fújókat. Feltettük a végleges átmeneti lököst, hisz majdan ez is üvegszálas héjat fog viselni. Végre a helyükre kerültek a szerelvények, a generátor és a szervópumpa is. Vízcsövek és tartály, aminek gyorsan egy konzolt is faragott Zsoma.

Pár aprósággal is úgy elment az idő, hogy ránk is sötétedett. Ez ijesztő, de hát ilyen a tél és a korai napnyugta. Ezt megelőzően Dani még kibontotta nekem a Csőrike becenévre hallgató öreg Transitom motorját, amit ezúton is nagyon köszönök! Továbbá kívánok nyugalmas éjszakát fejfájás nélkül, mert aki 8xor képes lefejelni ugyanazt a kereket szerelés közben, annak bizony vannak problémái :)

A logisztika úgy kívánta, hogy mind előttünk, mind felettünk egy V8 legyen. A Mustang az emelőn pihent amíg a Sierra alant készült. Ha egyszer vagy kétszer megfejeli, azt mondom én vagyok a hibás, de a 4ik puffanásnál már inkább kiröhögtük.

Jó kis nap volt.

Szólj hozzá!

Címkék: általános sierra leslie pfb zsoma


2011.11.29. 21:48 Leslie_

projekt:V - ki puffog?

 Újabb fejezet Zsoma kocsijának történetében, a hétvégén a kocsira áldoztunk egy napot. Beszabtuk a jobb oldali ülést, mert az egyszerűbb. Sajnos a bal oldalon már nem a gyári keresztmerevítő fut és emiatt nem tudunk gyári sínt használni a versenyüléshez, egyenlőre. Az utasoldalinak azonban épp kapóra jött, két vasdarab, vágás-fúrás-hegesztés és már csüccsenhet is be az alkalmi navigátor.

Ennél érdekesebb a kocsi alatti szekció, bár nem a legszebb megoldás a kipufogó összeállítása. Jatis régi 24v rendszerét vagdaltuk össze és némi kiegészítéssel ezeket a darabokat tudtuk felhasználni a költségkímélő kipufogógáz menedzselésre.

Továbbra sem favorizálom a hátsó futómű alsó-felső kerülgetését, de az igazi okok inkább az anyag elégsége illetve a difi konzolja volt. Utóbbi nem engedné csak egyik oldalról kikerülni az osztóművet (mert a hátsó difi is az) és egy V8 esetében 1 cső felérne egy súlyos érszűkülettel.

Elől sem jobb a helyzet, az egyedi váltótartóbak szerencsére még elengedi maga mellett a vaskos csöveket, a motor-váltó környékén viszont már el fognak hangzani szitokszavak, ha szerelésre kerül a sor. Sajnos ez az ára a kevésbé módosított kaszniba beerőszakolt nagy motor használatának.

Ezeken a képeken jól látszik, hogy bár szabdalni kellett a lemezeket itt-ott, ezt az erőművet bizony az Isten is ide teremtette! 

A furcsa kettéosztott olajteknő szépen közrefogja a bölcsőt és a kormányművet. A kipufogó két flexibilis tagja nem csak a szerelhetőséget segíti vagy inkább lehetővé teszi, hanem a motor mozgását és rezonanciáját is elveszi, így masszívabb kipufogófelfüggesztéseket használhatunk. 

A kocsi elejével is foglalkoztunk. A saját elemeimmel ideiglenesen beállítottuk az átalakított lámpákat, kivágtuk a zárhidat és a hűtő előbbre hozásával már majdnem komplettek vagyunk. Természetesen elmaradhatatlan az első/alsó védelem, egy bója vagy gumi ne vessen véget az edzésnek vagy versenynek. Szemfülesek már látják, a sierrába scorpio hűtő került. Bár meg van a Mustang alkatrésze is, mind a beépítés szempontjából, mind a pótlás végett ésszerűbb olyan hűtőt betenni, ami könnyen, akár azonnal pótolható ha mégis meg van a baj.

Idáig jutottunk, a nagyja kész, de innentől nehezebb :) 

1 komment

Címkék: általános sierra leslie pfb zsoma


2011.11.24. 09:56 Leslie_

projekt:P - az első kör

 Miután az RS2000 motoros Sierra vezérlését Papi megjavította, megbeszéltünk egy kisebb tesztet a kakucsringre. 11 körül értünk ki Viktorral, Balázs a trélerrel már várt minket. Mivel a kocsi az előző gazdájánál sosem ment érdemlegesen, ránk vár a feladat hogy kihozzuk minden baját a szezon előtt. Kisebb utómunkák még így is maradtak a kocsin, de menni már megy, hát menjünk vele.

Pár perc melegítés után Viki körbegurult a pályán hogy összekopjon a rég nem használt fék, majd durrbele :) Igaz, megbeszéltük hogy ez nem egy drift edzésnap, inkább hajtsuk az autót íven, forogjon, sodródjon. A Sierrának is kell a menet és Viktornak sem árt, ha lassabban kezdi el megismerni a kocsit mint az eddigi esetekben. 

Bár még sokat lehetne fejleszteni az autót és egy kisebb hiba meg is szakította a programot, azért elmondhatjuk, hogy ez egy jó kis kocsi és van benne jövő! Nekem hamarabb haza kellett jönnöm, de még én is láttam Viktort hibátlanul menni. Sőt, pár kört vezettem is :)

Szóval ez valóban az első éles, sodródós kör amit leginkább az autó hangja miatt érdemes megnézni.

...meg hát Viki megkért, hogy ne tegyem fel :PPP

Szólj hozzá!

Címkék: video edzés általános csapat papi sierra leslie vikidee


2011.11.17. 19:47 Leslie_

projekt: Cobra bukócső

 A történet eleje ismert, Jatis hozta be az országba a "majdnemkobra" mustangot, azaz a 2004-es GT-t. Csodaszép királykék metál, és Cobra futómű van alatta. Igaz, sérülten, ahogy az egész autó meg volt ütve rendesen. A bal eleje és alja akkorát kapott, hogy nem lehetett kinyomni a kuplungpedált. Sok állás után dűlőre jutott a dolog, belekezdtünk az autóba. 

Első lépésként szétszedtük, majd húzatópadra került és helyre lett igazítva. Mivel ezek a munkák még folyamatban vannak, ugorjunk kicsit az időben és nézzük, hogyan lett az autóban bukócső.

Már a főkapu lehajtása sem volt egyszerű, olyan ívek vannak a kocsiban, amiket nehéz követni. Ilyenkor keresni kell egy ideális ívet :)

Már füstöl is a kocsi... na nem a gumi, a doblemez.

Hátra egyenes csövek mennek, ezekkel még elbánik az ember egyedül is. Abból az átlóból nemsokára kereszt lesz.

A tetőnél az úgynevezett "HALO" kialakítást szoktuk alkalmazni, ezzel pontosabban tudok dolgozni, én legalábbis. Orsi segít :) Na jó, ezt érthetően meg kellett örökítenie, de innentől kezdve már össze is piszkolta a munkásruhát, tartott, jelölt, támasztott, fogott.

Kérésre a tetőbe is tettünk merevítést, ez sem marad átló. A félelmetes bukaresti karambol után nem akarunk spórolni a csővel.

 

Itt már komplexebb a látvány.

Az oldalmerevítéseket majd később tesszük be, amíg sokat kell a kocsiban ki-be mászkálni, csak útban lenne. Na jöjjenek a hiányzó alkatrészek!

 

Szólj hozzá!

Címkék: mustang általános leslie bukócső jatis


süti beállítások módosítása